Mesterházi Lajos-emlékmű

Ráckeve, Mesterházi tér.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Ellopták, eltűnt

Ráckeve
Mesterházi tér.
A róla elnevezett tér közepén áll még a talapzat.

Avatás1984. november 22.


Benkő Gabriella Emese
2020.09.14. 07:13
Mesterházi Lajos "(1916. március 3. – 1979. április 4.) magyar író. Sok más tevékenysége mellett, több folyóirat főszerkesztője, és a Magyar Rádió munkatársa is volt. Számos szocialista érdemrend kitüntetettje." [1]

Mesterházi Lajos sok nyarat töltött a Duna-parti városban, halálának 5. évfordulójára készült el a most bemutatott alkotás. Ráckevén a róla elnevezett téren avatták fel Rácz Edit szobrászművész két domborművel ékesített mészkő emlékművét 1984-ben. A körülbelül két méter magas csiszolt fehér mészkő hasáb alatt bazalt burkolatot alakítottak ki. A posztamens mindkét oldalán egy-egy 120 X 90 cm méretű bronz dombormű volt. Az emlékmű elején lévő dombormű, az író budai dolgozószobáját ábrázolta, háttérben könyveivel, elől a zsúfolt íróasztal és a padlón hasaló kutyája.
A másik bronz plasztikán amely a hátoldalon volt, a szeretett Duna-parti nyaraló látképe volt látható: a híddal, a templom tornyával, nagy fákkal és a folyón ringó kis ladikkal.

Egy internetes oldalon olvastam, hogy a domborműveket lecsavarozták és ellopták feltehetően színesfém tolvajok, máig nem kerültek elő. Pótlása nem történt meg, bár ígéret volt rá, mivel egy másik korszak politikusa, irodalmi alakja volt Mesterházi. A 2010-es blogbejegyzés szerint is kicsi az esélye a helyreállításnak. [5] Ezt bizonyítja a 2018-as utcakép és a polgármesteri hivatal illetékesével folytatott telefonbeszélgetés is.

Sikerült telefonon beszélnem az alkotóval Rácz Edit művésznővel, aki elmondta, hogy a domborművek eltűnése után felajánlotta az akkori helyi vezetőknek, hogy újra lehet önteni a művet, mivel megvannak a gumi és viasz öntőformák. Finanszírozási okokra hivatkozva bronzból nem öntötték újra. Kérték, hogy műkőből, vagy műbronzból készítse el újra a művet ami nem időtálló törékeny, valószínű, hogy ezért nem készült el másolat azóta sem.


"Az emlékmű elkészítésére
1981-ben kérték fel. Olyan időpontban készült a mű, amikor a szobrász drámai környezetben édesanyjától is búcsúzott. Semmiképpen nem akart Rácz Edit a klasszikus minták alapján portrét készíteni Mesterházi Lajos emlékéről, hanem valóságos kettős környezetében állított emlékművet úgy, hogy az egyik bronztáblán budai dolgozószobájának hangulatát és architektúráját örökítette meg az író portréjával, a másikon ráckevei környezetét idézte (a képen), immár hiányával is, nemcsak olyan növényi, természeti hangszerelésben ahogy egykor ő látta, szemlélte a Duna-partot. " [4]

"Mesterházi Lajos-emlékmű Ráckevén
Ráckevén csütörtökön Mesterházi Lajosról neveztek el teret és fölavatták emlékművét is.
Az író hosszú éveken át ráckevei házában töltötte a nyarat, második otthona volt ez, ahol alkotott és pihent. Az ünnepségen, amelyen megjelent özvegye, ott voltak barátai, pályatársai és tisztelői -Jovánovics Miklós, az írószövetség főtitkára emlékezett rá, méltatta az 1979- ben elhunyt író, a harcos közéleti ember munkásságát. Megköszönte a ráckevei lokálpatriótáknak, hogy emlékművet állítottak és leleplezte a tér közepén elhelyezett bronz domborművet, Rácz Edit szobrászművész alkotása." [3]
Források:
[1] Mesterházi: https://hu.wikipedia.org/wiki/Mesterh%C3%A1zi_Lajos
[2] Avatás: Népszabadság, 1984. november 22. (42. évfolyam, 274. szám) 7. oldal.
előfizetős forrás: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1984_11/?pg=250&layout=s
[3] Idézet : Magyar Nemzet, 1984. november 23. (47. évfolyam, 275. szám) 7. oldal.
előfizetős forrás: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarNemzet_1984_11/?pg=254&layout=s
[4] Riport az alkotóval: Pest Megyei Hírlap, 1984. december 24. (28. évfolyam, 302. szám) 6. oldal.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1984_12/?pg=279&layout=s
[5] Ellopták: http://kisbatiz.blogspot.com/2010/01/volt-nincs-hova-lett.html
A ráckevei könyvtár munkatársának köszönöm szépen a segítséget.
Ráckeve önkormányzat építési osztály.
Rácz Edit szobrászművész telefonos közlése.
További linkek
Alkotó: http://raczedit.com/bio.htm
Könyv: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Czerny_Karoly_dr_Rackeve_evgyurui_kep&type=20&id=537395
Készül az emlékmű: https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1984_02/?pg=193&layout=s



Közös gyűjteményben
Ellopott, eltűnt szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Mesterházi Lajos-emlékmű" c. alkotás fotói

Az üres talapzat.
Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
416134
Forrás
https://www.google.com/maps/@47.1524968,18.9456384,3a,48.6y,98.67h,91.14t/data=!3m8!1e1!3m6!1sAF1QipOKO0zLAIvYPM6KK9vX9rOaJPJOz_1GmVnLEoJU!2e10!3e11!6shttps:%2F%2Flh5.googleusercontent.com%2Fp%2FAF1QipOKO0zLAIvYPM6KK9vX9rOaJPJOz_1GmVnLEoJU%3Dw203-h100-k-no-pi9.325283-ya135.9123-ro4.034131-fo100!7i5376!8i2688
Évszám
2018
Feltöltve
2020.09.11. 10:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.11. 10:05
2018
Az üres talapzat.

Archív fotók

"Mesterházi Lajos-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
416161
Forrás
Új Tükör, 1984. 12.02. (21. évfolyam, 49. szám) 43. oldal. Előfizetős forrás: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Tukor_1984_10-12/?query=mESTERH%C3%81ZI%20R%C3%81CKEVE&pg=426&layout=s
Évszám
1984
Feltöltve
2020.09.11. 16:01
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.11. 16:01
1984, Archív felvétel

"Mesterházi Lajos-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
416162
Forrás
Pest Megyei Hírlap, 1984. november 23. (28. évfolyam, 275. szám) címlap Előfizetős forrás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1984_11/?pg=267&layout=s
Évszám
1984
Feltöltve
2020.09.11. 16:01
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.11. 16:01
1984, Archív felvétel

"Mesterházi Lajos-emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű domborműve.
Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
416163
Forrás
Népszabadság, 1984. november 22. (42. évfolyam, 274. szám) 7. oldal. előfizetős forrás: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1984_11/?pg=250&layout=s
Évszám
1984
Feltöltve
2020.09.11. 16:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.11. 16:01
1984, Archív felvétel
Az emlékmű domborműve.

"Mesterházi Lajos-emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű hátoldali domborműve.
Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
416171
Forrás
Pest Megyei Hírlap, 1984. december 24. (28. évfolyam, 326. szám) 6. oldal. https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1984_12/?pg=279&layout=s
Évszám
1984
Feltöltve
2020.09.11. 16:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.11. 16:18
1984, Archív felvétel
Az emlékmű hátoldali domborműve.

"Mesterházi Lajos-emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű elején volt dombormű részlete.
Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
415792
Forrás
dr. Czerny Károly: Ráckeve évgyűrűk című könyve 36. oldal.
Feltöltve
2020.09.08. 14:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.08. 14:15
Archív felvétel
Az emlékmű elején volt dombormű részlete.

"Mesterházi Lajos-emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű hátoldalán volt dombormű részlete.
Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
415791
Forrás
dr. Czerny Károly: Ráckeve évgyűrűk című könyve 36. oldal.
Feltöltve
2020.09.08. 14:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.08. 14:15
Archív felvétel
Az emlékmű hátoldalán volt dombormű részlete.

Adalék vagy máshol

"Mesterházi Lajos-emlékmű" c. alkotás fotói

Másolat a könyböl.
Alkotó
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
415790
Forrás
dr. Czerny Károly: Ráckeve évgyűrűk című könyve 36. oldal.
Évszám
2010
Feltöltve
2020.09.08. 13:11
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.09.08. 13:11
2010, Archív felvétel
Másolat a könyböl.
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.09.14. 07:13
Benkő Gabriella Emese publikálta "Mesterházi Lajos-emlékmű" c. műlapját
20.09.11. 16:01
3 új fotót töltöttem a "Mesterházi Lajos-emlékmű" műlaphoz
20.09.11. 10:05
1 új fotót töltöttem a "Mesterházi Lajos-emlékmű" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.