Nagyboldogasszony-templom üvegablakai
Szent István tér
1739-ben pestisjárvány pusztított az akkori mezővárosban, az 1860-as évekbeli tűzvészben a település nagy része megsemmisült.
A város lakosai zömmel németek, de szép számmal élnek itt székelyek, bácskaiak, és Csehországból, Szlovákiából idetelepült magyarok is.
Kitűnő bor terem ezen a vidéken (szőlőfelvásárlásával és borral már a ciszterciek is foglalkoztak), de a bátaszéki nem tartozik a szekszárdi minőségi borvidéhez.
A Nagyboldogasszony-plébániatemplom a város szimbóluma, az ország hatodik legmagasabb épülete, a középkori apátsági templom helyén áll. A neogótikus háromhajós templomot Hofhauzer Antal budapesti építész tevezte, Holndonner Ferenc prépost-plébános építtette 1899 júliusától 1902 májusáig, 1903 októberében szentelték fel. Az északi oldalán kápolna, a déli oldalán sekrestye van.
A templom itt bemutatott tíz értékes üvegablaka a templom építésével egy időben készült Waltherr Gida (Walter Gidda) üvegfestészetében.
A szentély baloldali ablakán a németség kulturájából ide is áthagyományozódott Flórián, a tűzvész ellen védő szent alakja látszik, és a betelepült németek körében a 18. század óta Tolna megyében is népszerű Bálinté, a szerelmesek, jegyesek, valamint az epilepsziások védőszentjéé.
A szentély jobboldali ablakán két vértanút látunk: a sokáig együtt ünnepelt Szent Fábián pápát az egyik legnépszerűbb szenttel, az ágyékkötőben ábrázolt Sebestyénnel, a pestis és más járványok segítőszentjével.
A szentély középső ablaka nem fényképezhető.
Az üvegablakok csúcsán a Szentháromság személyeit látjuk.
Az északi keresztház ablakain a hagyomány szerint magyar szülőktől született Szent Mórt, Imre herceg tanítómesterét, a pécsi egyházmegye püspökét látjuk Borromei Szent Károly milánói bíboros érsek, az 1576-1577-es pestisjárány névadója, és a kiskutyával, zarándokbottal ábrázolt Szent Rókus társaságában. E csodatevő ferences rendi szerzetes a pestisesek védőszentje.
A kereszthajó déli oldalán lévő üvegablak Csehország védőszentjét, Nepomuki Szent Jánost mutatja, mellette I. Orbán pápa, a szőlő, a szőlőművelők védőszentje, és Xavéri Szent Ferenc, Buda patrónusa áll, akinek arcvonásaiban Holndonner Ferenc prépost-plébános arcvonásai ismerhetők fel.
A templom műemléki védettség alatt áll. [7]
A fényképeket engedéllyel készítettem. Köszönet érte.
https://www.bataszek.hu/nagyboldogasszony_romai_katolikus_plebaniatemplom
[2] Sós Károly: Bátaszék, Nagyboldogasszony templom. Templomablak, 2013. január 17.
https://www.google.it/amp/s/templomablakanno.blog.hu/2013/01/17/bataszek_nagybodogasszony_templom%3flayout=5
[3] Pataki József: Tolna megyei kalauz. Szekszárd, Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatal, 1967. 78-79. oldal
[4] Magyar katolikus lexikon
http://lexikon.katolikus.hu/
[ 5] Jany Jakab Ferdinánd
http://www.szentver-bata.hu/nalunkjartak_elemei/leirasok/jany-jakab-ferinand.pdf
[6] Bátaszék története
https://www.bataszek.hu/tortenete
[7] Római katolikus templom
http://muemlekem.hu/muemlek/show/8550
https://budapest14.blog.hu/2020/06/20/a_neogotikus_templomok_mestere_hofhauser_antal
Normál és archív fotók

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/13 • 8.5mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ39/10 • 1/20 • 6.9mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/20 • 20.6mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/10 • 20.6mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/40 • 41.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ37/10 • 1/40 • 6.1mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ54/10 • 1/50 • 24.4mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ54/10 • 1/30 • 24.4mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/25 • 41.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/50 • 9.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ54/10 • 1/40 • 21.8mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ54/10 • 1/60 • 21.8mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ54/10 • 1/30 • 21.8mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ39/10 • 1/25 • 7.4mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/20 • 15.1mm • ISO400

ƒ54/10 • 1/13 • 31.3mm • ISO400

Adalék vagy máshol

"Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100