Három arkangyal
A Nagyboldogasszonynak szentelt, búcsújáró-plébániatemplomáról nevezték el.
A trianoni békediktátumig Moson vármegye Nezsideri járásához tartozott.
1990 óta bazilika, »basilika minor« rangra emelték.
A Búcsújárótemplom - amelyet herceg Esterházy Pál építtetett – homlokzatát három főangyal szobra díszíti.
-Középen Szent Mihály, (Mikéel, azaz ki olyan, mint az Isten) az angyali seregek vezére látható, amint legyőzi a Sátánt.
Attribútumaként itt a szárnyak, a páncélruha, és a lándzsa, - amely egyben kereszt is - ábrázolt.
Más ábrázolásain mérleg a szimbóluma, mert Ő az, aki az ember halála után mérlegre teszi jó cselekedeteit, gonoszságait. [1] A királyok és uralkodók védőszentje is.
-A homlokzat bal oldalán Szent Gábor. Názáretbe Máriának Ő vitte a megtestesülés hírét. Szavait az Ave Maria (Üdvözlégy Mária) imádság őrzi. („… az Úr van teveled, áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a Te méhednek gyümölcse Jézus, ….”)[2]
-A harmadik főangyal Szent Rafael. Ő az, aki mindig elkísér. Mindig kész az Úr színe elé állni. Nehéz helyzetekben segít, ártalmatlanná teszi a démont, - az utazók, hajósok, zarándokok és a földi zarándokútját járó egyház védőszentje is.[3]
[2] Ave Maria: http://www.katolikus-honlap.hu/regi1_elemei/Page809.htm
[3] Szent Rafael: https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-mihaly-szent-gabor-es-szent-rafael-foangyalok
-Főangyal: http://lexikon.katolikus.hu/F/f%C5%91angyal.html

"Három arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/500 • 195mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Három arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 32mm • ISO100

ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100

ƒ9/1 • 1/320 • 24mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Három arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 95mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Három arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1250 • 300mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Három arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/1250 • 140mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Három arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Három arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 38mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Három arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ11/1 • 1/500 • 18mm • ISO160