Az alkotás a Budavári Palota E épületében újonnan kialakított Budapesti Történeti Múzeum alagsorának oldalfalát díszítette.
A munkára művészpárosokat pályáztattak, így nyerte el a megbízást Juhász Árpád Munkácsy-díjas ötvösművész és Schrammel Imre Munkácsy-díjas keramikus. A kilencszer három és fél méteres falat takaró rusztikus samottfalat Schrammel Imre készítette. Erre került Juhász Árpád kazánlemezből készült modern fém kompozíciója, amit Hartmann Schedel Krónika korabeli metszete inspirált és a budai várat ábrázolta. A mű geometrikus formákból, síkokból és ívekből, lemezekből, rudakból hegesztve és csavarozva áll össze. A frízszerű plasztika egy keresztet formált, amely az európai kereszténységet jelképezte, és utalt arra az „őrző" szerepre is, melyet az egykori Buda betöltött.

1986-ban az alkotást lebontották. A samott rész megsemmisült, de a fémelemeket megmentették. Elvileg ideiglenes hordozóállványra felszerelve 2006-ig látható volt. Akkor azt is lebontották.

Alkotó, a művéről:
"A mű kivitelezésével kapcsolatos állásfoglalásom:

Az egykori élő vár rendeltetése:
Erődítmény támadások ellen, védelmi gócpont.

Megjelenési formája:
Egyik oldalról folyóval határolt magas "bevehetetlen" várfalak, bástyák, melyek fönt tagolt, erőteljes építményekkel végződnek, ill. folytatódnak, helyet adva védőknek, ágyúnak, harci gépnek, fegyvernek.

Munkában fenti lényeget szeretném a samott és a vaslemez nyelvén kifejezni:
A samott fal alul nagy, nyugodt formákkal kezdődik, majd erőteljes ritmusú formákkal folytatódik. Ezekkel az egymásra épített formákkal szeretném kifejezni a várban jelentkező hasonló jelleget (gyilokjárók, bástyák, belső, szúfolt város stb).
Ezek a formák a kompozíciónak megfelelően bizonyos erővonalakat alkotnak, és ezen erővonalak mentén kap helyet a vas, kiegészítve, gazdagítva a samott kompozíciót, (mint ahogy az egykori várban is valahol itt jelent meg a fém, fegyverek, vértek, harci gépek formájában).

Szerintem egy ilyen mű képes asszociálni az élő vár ritmikus, dinamikus életét.
Nem utolsósorban szeretnék megemlíteni egy fontos tényezőt, hogy tulajdonképpen két anyagból kell egy művet létrehozni... következésképpen amíg a két anyag nem áll össze formailag szerves egésszé, addig nem lehet beszélni kompozícióról, műről!
Éppen ezért, a két anyaggal kísérletezni kell, vázlatokat kell készíteni az egységes formanyelv érdekébe, és csak ez után jöhet szóba a kompozíció problémája." ^[1]

"...A várpalota helyreállítását irányító építészek több olyan művészi alkotást terveztek, amely — művészi szinten — funkcionális feladatot tölt majd be a múzeumban. Ezek közül mutatunk be néhányat az olvasónak.
A kiállítási termekből az alsó szintre érkezve, a lépcsővel szemközti falat Schrammel Imre kerámikusművész és Juhász Árpád ötvösművész közös alkotása díszíti. A mű feladata némi tájékoztatást adni a látogatónak, hogy a továbbiak során olyan termekbe jut, amelyek Zsigmond és Mátyás korába vezetik vissza. Nem könnyű feladatot kapott a két művész, mert nemcsak két önálló műfajt kellett egységbe fogniuk úgy, hogy egyik se legyen alárendelve a másiknak, de még bizonyos gyakorlati feladatokat is szem előtt kellett tartaniuk.
Nem árulunk el titkot, ha megjegyezzük: e műről sok vita folyt és folyik. Lényegében itt is arról van szó, hogy az adott rendeltetésű, adott helyen elhelyezett művészeti alkotás milyen stiláris megfogalmazásban valósuljon meg. Például: amennyiben a helyreállított belső tér gótikus, a művész a feladatot — esetleg valamilyen hasonló, egykori tárgyat véve kiindulásnak — a gótika stílusában, vagy teljesen figyelmen kívül hagyva azt, korunk szellemében, mai eszközökkel oldja-e meg? Ma már a legtöbb szakembernek az az álláspontja, hogy egyik megelőző korszakot sem szabad utánozni, éppen ellenkezőleg, a ma nyelvén kell a művésznek megszólaltatnia alkotását, de úgy fogalmazva azt, hogy belesimuljon az egészbe, ne bontsa meg az összhatást. Ez az elgondolás érvényesül a várpalotánál is...." ^[2]

---