Lakóház domborművei
Egyelőre ami biztos, ebben a házban lakott utolsó éveiben Mándoky Kongur István, elismert kun-magyar turkológus, amit a bejárattól jobbra elhelyezett emléktábla is megörökít. Nincs összefüggés, de a kapu túlsó oldalán egy török étterem kapott helyet. És még néhány üzlet...
Az építéstörténettel kapcsolatban igen kevés konkrétum van. A Bartók Béla útról ír a Budapest Lexikon első kötete: "... beépítése az 1913. évi szabályozási terv alapján folyt. Három-, ötemeletes bérházak szegélyezik,,," Mai nevét 1945 óta viseli.
Ennek alapján biztosra vehető, hogy az út két oldalán sorakozó bérházak megközelítőleg azonos időben épültek. Furcsa módon azonban az 52-es számot "nem jegyzik", a Budapest100 internetes oldalán is "ugorják", pedig az 50-es számú házról bő leírás olvasható. [2]
A Levéltár adatai között néhány, az épülethez kapcsolódó bejegyzés található. A legkorábbi egy 1916-os keltezésű adásvételi szerződés, amely létrejött Klein Izidor és neje valamit Dózsa M. Mihály és neje között, ahol a Klein-házaspár eladja a Dózsa házaspár számára azt az ingatlant és tartozékait, amin ma a ház áll. Az ingatlan akkor még a telek lehet, amit négyszögölben határoznak meg. [3] További, egyértelműen a témához kapcsolódó bejegyzést nem találtam.
A homlokzaton domborművekből álló jelenetsor húzódik végig. Az öltözet és a szituációk értékelése alapján a római kort idézik, többségében harci jeleneteket, vagy legalábbis arra utaló öltözékben lévő embereket ábrázolnak, középpontban sokszor egy-egy ágaskodó lóval.
Érdekes szerkezete van a díszítményeknek. A kapu feletti tondó egy lovas harcost mutat, a lendületet a lovas lebegő köpenye érzékelteti. Az ötödik emelet magasságában kétoldalt egy-egy hasonló relief látható.
Az első emeleti lakásokat stilizált dór oszlopok választják el egymástól, a dombormű sor a második emelet felett helyezkedik el.
Érdekesség, egyszer az említett étteremben ebédeltem és kijutottam az udvarra is. A belső falfelületeken is hasonló, de barnára festett tondó-szerű ábrázolásokat helyeztek el. Ezeket a fotókat is keresem, mert akkor én magyaros jeleneteknek gondoltam a látottakat, kíváncsi lennék az összevetésre.
[2] http://budapest100.hu/kutatas-hazak/
[3] https://archives.hungaricana.hu/hu/lear/Kozjegyzoi/471496/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJEQVRBQkFTRSI6IFsiS09aSkVHWVpPSSJdfSwgInF1ZXJ5IjogIkhSU1o9KDQyNDkpIn0
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb40f772e82-e7c56344f2aa1bd29ae906ea_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb40f776a99-a1a46f6beceb3ec2ae11d091_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb40f77b066-a36a8f5252c1ed49eb6810bd_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 30.6mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb40f77e451-4a89ab0c278a39ba9d5cc560_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 14mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb40f785681-81e86c469eae79d6b48bb579_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 23.7mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb40f78220f-4a0ba833f75b6acce8cfb9ad_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb41683aa3e-9ceb7af23ae89ffed43d5b51_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb41682bb7a-cfbb554c941e786c0529524e_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 30.6mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb40f78db9e-62fffd28a5b43559dff67847_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 30.6mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb416835ae9-dc0babef10d18cbe26a09c0c_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb41682c7ed-67c3b3c9e4755cb7d56a3970_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 30.6mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb4168306a9-46662f87917bc4add3679a67_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 31.5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb40f788ce6-318e705247192b06d74fd9ff_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb4214597c4-340e0585ad58ce3164c5eea5_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42200-5feb416838319-153b8d003c96465aa8893402_4.jpg)
"Lakóház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!