Széchényi Miklós-síremléke

Orosháza, Széchenyi tér

Alternatív, helyi címek:gróf Széchényi Miklós kriptája

Orosháza
Széchenyi tér
A templom jobb oldali kereszthajóban.

Avatás1924. június 17.

Nem köztéri:Templombelső
Benkő Gabriella Emese
2021.01.19. 09:30
Széchényi Miklós, gróf "(Sopron, 1868. jan. 6. – Bp., 1923. dec. 1.) egyházi író, nagyváradi püspök. 1890-ben szentelték pappá. 1892-ben az esztergomi érseki udvarba került. Ugyanabban az évben megkapta a jáki javadalmas apátságot. 1898-ban a Pazmaneum kormányzója és esztergomi kanonok lett, 1901-től győri, 1911-től nagyváradi püspök." [1]

Az orosházi Jézus Szíve templomban gróf Széchenyi Miklós síremléke látható. Saját kérésére, végrendeletében foglaltak alapján helyezték végső nyugalomba a püspököt a műlapon bemutatott sírhelyén. A templomba belépve a jobb oldali kereszthajóban láthatjuk a kriptát, és a köré épített díszes emlékművet.

A sírüreget fekete márványból készült fedőlap borítja, melyen a Szent Szívet ábrázoló bronz dombormű látható, alatta pedig a következő szöveg olvasható: COR JESU SPES IN TE MORIENTIUM MISERERE MEI A ü DR GRÓF SÁRVÁR-FELSŐVIDÉKI SZÉCHENYI MIKLÓS VÁRADI PÜSPÖK 1868-1923. [3] A kripta felett homok színű kőből épült oszlopok boltíveket tartanak. A boltíveken gazdagon faragott díszítéseket láthatunk. Középen a püspök címere, tőle mindkét irányban, boltíves keretben a Szentlélek galambja, és az apostoli kettős kereszt motívum, valamint a püspöki süveg és a pásztorbot ábrázolása látható. Az oszlopfők oldalán a Szent Szív, és a galamb dombormű ismétlődik. Itt látható a gróf családi címerének motívumai. [4] A sír előtt térdeplőt és korlátot építettek be a temetést követően, középen vésett szöveg: Egy Miatyánkot.

A boltívek alatti falon láthatjuk, Horváth Adorján szobrászművész alkotását, a fekete márvány kereszten feszülő fehér márványból készült korpuszt, felirata IN RI. A test kisebb mint életnagyságú, klasszikus stílusú. Krisztus feje felett arany glória ragyog, mellkasán a Szent Szív ábrázolás látható. Sovány testét ágyékánál megkötött lepel takarja.

"Az ekkor már súlyos beteg építtető püspök, gróf Széchényi Miklós végső kívánsága az volt, hogy az új templomban kialakítandó kriptába temessék el. 1923. december 1-jén Budapesten elhunyt a püspök, s mivel még nem készült el a sírhely, ezért ideiglenesen a Kerepesi temetőben temették el, majd a kripta elkészülte után 1924. június 17-én helyezték itt örök nyugalomba. A kriptát Siegel Albin építész tervezte, melyet a templom kereszthajójának jobboldali részén képeztek ki. Fekete márványlappal van lezárva, fölötte Horváth Adorján szobrászművész fekete márvány keresztje áll, rajta hófehér korpusz a Szent Szívvel." [2]
Források:
[1] életrajz: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/sz-77C95/szechenyi-miklos-grof-77E16/
[2] Templom: https://www.oroshaziplebania.hu/tortenet.html
[3] A sír pontos leírása, alkotók: https://keresztenyszo.verbumkiado.ro/archivum/2017/majus/13.html
[4] Széchényi Címer: https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Sz%C3%A9ch%C3%A9nyi_c%C3%ADmer#s%C3%A1rv%C3%A1r-fels%C5%91vid%C3%A9ki_Sz%C3%A9ch%C3%A9nyi_(Sz%C3%A9ch%C3%A9nyi_alias_Szab%C3%B3)

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429366
Feltöltve
2021.01.10. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/30 • 18mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:11

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429369
Feltöltve
2021.01.10. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/40 • 21mm • ISO2500

429373
Feltöltve
2021.01.10. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/30 • 30mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:12

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429374
Feltöltve
2021.01.10. 19:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/60 • 45mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:14

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429368
Feltöltve
2021.01.10. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/25 • 55mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:11

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429367
Feltöltve
2021.01.10. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/6 • 55mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:11

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429370
Feltöltve
2021.01.10. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/8 • 29mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:12

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429371
Feltöltve
2021.01.10. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/8 • 21mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:12

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429372
Feltöltve
2021.01.10. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/10 • 21mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:12

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429375
Feltöltve
2021.01.10. 19:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/15 • 50mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:14

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429376
Feltöltve
2021.01.10. 19:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/60 • 55mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:14

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429378
Feltöltve
2021.01.10. 19:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/50 • 55mm • ISO3200

429379

429380
Feltöltve
2021.01.10. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/40 • 21mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:29

"Széchényi Miklós-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
429381

429382
Feltöltve
2021.01.10. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/13 • 55mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.10. 19:29
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.10.06. 15:43
Megérintettem a "Széchényi Miklós-síremléke" alkotást
23.05.09. 09:58
Megérintettem a "Széchényi Miklós-síremléke" alkotást
22.03.24. 14:18
Megérintettem a "Széchényi Miklós-síremléke" alkotást
21.01.19. 09:30
Benkő Gabriella Emese publikálta "Széchényi Miklós-síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.