A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei
Építésének kezdeményezője (1922) Németh Pál, akkori csanaki plébános volt, de építtetőjeként Fetser Antal győri püspököt tartják. „Püspöksége idején számos győri templomot felújíttatott. 1926-ban Rábacsanakon építtetett neoromán plébániatemplomot.”[2]
Ennek bizonyítékául látjuk a templom homlokzatán, a rózsaablak alatt és a kapu fölött püspöki címerét, jelmondatával, az Üdvözlégy kezdő soraival, latinul: „Ave Maria gratia plena.”[3]
A kalap és bojtok mellett ott a mitra, azaz püspöksüveg és püspökbot (pásztorbot), középen Szűz Mária képe, felette az aranyozott Szent Kereszt.
Közvetlenül a bejárat fölött egy glóriával és aranyozott keresztnimbusszal ékesített Krisztus-relief látható.
A hivatkozott forrás, a templom megáldásának időpontjaként 1925. november 15-ét említi.[1]
„1932-ben nemes adományokból impozáns főoltárat emeltek. Ebben az évben június 26-án szentelte fel a templom belső értékeit, és a templomot Grősz József püspök.[1]
[2] Fetser Antal: https://www.gyorikonyvtar.hu/gyel/index.php/Fetser_Antal
[3] Üdvözlégy ima: https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=6

"A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/20 • 185mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

ƒ53/10 • 1/25 • 85mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/60 • 195mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/60 • 21mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/60 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • 110mm • ISO100

ƒ63/10 • 1/400 • 210mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 70mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1000 • 280mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 30mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 28mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Keresztelő Szent János-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100