Taar Ferenc: A Hortobágy című szociografikus igényű interjúkötetében figyeltem fel egy egykori érdekes alkotásra. Égerházi Imre hajdúhadházi neves festőművész beszélt a szobor születésének körülményeiről, valamint benyomásairól, gondolatairól: "1983 szeptemberében, amikor Nagyivánra igyekeztem kocsival, kerülőt tettem, hogy láthassam, a darassai tájház udvarán álló szobrot. Ismertem megszületésének körülményeit. Az 1975-ben Szálkahalmon - gondatlanság következtében - bekövetkezett nagy madárpusztulás idején Vencsellei istván fotóművész barátom - és egykori munkatársam a Dokumentációs Stúdióban - a mindenfelé szétszóródott madártetemekből és tollakból "szobrot" rakott össze és lefényképezte. A kép felkeltette a balmazújvárosi művésztelepen dolgozó szlovákiai magyar szobrászművész - Nagy János - érdeklődését, s 1980-ban közösen megalkották - a nemzeti park támogatásával - a bronzból való szobrot, s föl is állították a darassai tájház udvarán. Nyolc méter magas volt az alkotás. Úgy mondják a világ első és egyetlen monumentális természetvédelmi szobra. Az egyik legszebb műalkotás, amit valaha láttam! Óriási madártetem csontvázát formázza, amint élettelenül lezuhanva belefúródik a földbe, szétfreccsent szárnyakkal. A szobor címe. Memento! Találó cím! Távolabbról nézve az alkotást: egy sámán terjeszti szét karjait áldón és esdeklőn a puszta felé. A madár gerincét formálták a művészek olyanra, hogy közelebbről nézve anatómiailag pontos a csontváz, távolabbról azonban hatalmas emberalak. A csontváz gerincén pedig sok finom apró díszítés, motívum: a pusztán élő állatok kicsi mása. Távolról nézve a csigolya üregei, közelről: figurális motívumok. Igazi mestermű!
És a sorsa? Elszomorító és felháborító!
Amikor az említett őszön láttam, a földre volt borulva, elhagyottan, esőverten. Kiderült ugyanis, hogy sem a nemzeti parknak, sem az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatalnak nincs elegendő pénze ahhoz, hogy Szálkahalmon fölállítsa a szobrot. Folyt a vita, a tárgyalás, közben telt az idő szép patinát kapott a földön heverő szobor. A ledőlt és sorsára váró alkotás valamilyen jelképi értéket is hordozott, éppen itt, a Hortobágyon: mennyi-mennyi tehetség, jó szándék, tiszta hit, jobbító akarat, nekifeszülés és kiemelkedő érték, alkotás dőlt már itt a földre!...
Később Balmazújvárosra került a szobor egy kamrába, ahonnan egy részét ismeretlen tettesek ellopták. ennek ellenére még megmenthető volna, ha akadna pártfogója - szponzora - a megmentésének és fölállításának. Van erre remény? nem tudom. Szükségesnek tartottam minden estre elmondani ezt is, fölidézve egy ritka szép alkotás szomorú kálváriáját, hátha megfogan valahol, valakiben a segítés gondolata..."^[1]

---