Szerencsés vagyok. A kapcsolt lapról olvasom, szobrot a téli 6-os épület előtt állították fel, így ennek nem kellett utánajárni. Annak igen, melyik is az épület, de szerencsére a jelzések követhetők.
Csak ámulok, micsoda különbség van az eredetileg felállított alkotás és a 2010-ben, a szoborparkban elhelyezett között! Arra, hogy ezt mi okozza, nem derült fény. Talán az átszállításnál (?), de szabályosan sérült a szobor. Itt Ságvári Endre szemüveges, komoly arcvonásait látjuk és több részletében is eltérés van. Láthatjuk a lugas-szerű "keretet" és a nyakát övező sálat, így az oszlopot burkoló anyagot is, amiket a későbbiekben helyettesítettek.
Ahány értékelő írás, annyi megközelítés kapcsolódik a megjelenítéshez. A kapcsolt lapon az alkotói folyamat alaposságáról és közismerten antifasiszta hős egy, az alkotó által elképzelt, "fiktív" (de a valóságot mégis jórészt követő) jelenete megformálásáról olvashatunk.
Az emlékét őrző honlapon szerepel, hogy Török a szoborra a megbízást pályázaton nyerte el, amiért 1985-ben megkapta a Művelődési Minisztérium nívódíját. "A művet mérföldkőnek tekinthetjük az 1980-as évek köztéri szobrászatának történetében. Nagyvonalú természetességgel értelmezte újra a portré emlékmű hagyományát, fricskát adva a naturalizmushoz közelítő mintázásnak, idézőjelbe tette az ábrázolt figurát. Portréjában egy hidegfejű, könyörtelen tekintetű, mindenkor éberen figyelő ideológiai vezetőt látunk. Az oszlopként értelmezett és alkalmazott, drapériával a talapzatig körbecsavart vékony posztamens kiemel és összeköt, ugyanakkor inkább ingatagság, mint egyensúly van a portré és az oszlop között. A fej-oszlop-architektúra egymásra épülő együtteséből merészen egyedi mű született. Török Richárdot a személyiség kibontása izgatta. A kompozíció szakít a műfaj kliséivel és az utókor józan ítélőképességével nyúl a történelemhez, mégis megtartja az emlékezés méltóságát..." ^[1]
Kertész László egyetért a megformálás egyéni megközelítésével, a portrékészítés műfajának újraértelmezésével: "...A művész a természet és az arhitektúra közti átmenetet teremti meg az oszlopszerű, ellégiesített posztamentumot keretelő, lugasként bronzlevelekkel befuttatott ívvel, el is határolva a szobrot a természeti környezetétől és szervesen össze is kötve azzal. A fej rendkívül élő kifejezése miatt minden figyelmet magára vonva, úgyszólván önálló életet él, miközben tömeg nélküli talapzata szinte lebegni mutatja, idézőjelbe téve a naturalizmust közelítő mintázását. A fej és a talapzat teljes egységét a művész a drapéria segítségével teremti meg: a sálként induló textilimitáció gyolcsként bugyolálja be a portrét hordó vékony rúdformát..." És itt is hangsúlyos a hozzáállás, hiszen nem más, "a figura, a személyiség megjelenítése érdekli."^[2]

---