Az ószövetségi történet szerint Mózes a Sinai-hegyen fakasztott vizet, hogy szomjazó népének inni adjon. A forrásfakasztás csodája később több szent legendájának is része lett, így például Szent Lászlóénak, Szent Ulrikénak és Szent Kelemenének.
Bük középkori eredetű templomának patrónusa Szent Kelemen. Péter, Linusz és Anaklét után ő volt az egyház negyedik pápája. A legenda szerint a Krim-félszigetre száműzték, ahol egy kőbányában dolgozott. A környéken kevés volt a víz, ezért sokat szomjaztak. Egyszer imádkozás közben megpillantott egy bárányt, amelyik a lábával a követ kaparta. Azon a helyen, amit az állat megjelölt, csákányát a sziklába vágta, azonnal bővízű forrás fakadt. A csodát látva sokan megkeresztelkedtek.^[1]
Bük története a XX. században valóban a vízzel, mégpedig a gyógyvízzel kapcsolódott egybe, ezért Kelemen nagy tiszteletnek örvend.
A plébánia épületének homlokzatán is a vízfakasztás jelenetét látjuk. A mű Krizsán István mozaikrakó művész alkotása. A szignó és a készítés éve a kép jobb alsó sarkában látható.

---