Dunaújváros, II. János Pál pápa tér 1.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:I. László

Dunaújváros
II. János Pál pápa tér 1.
Krisztus Király plébániatemplom jobb oldali hajójának három ablaka közül a szentéj felé eső.

Avatás2021. augusztus 28.
Felállítás2020

Bráda Tibor (tervező)
Bráda Enikő (keramikus)
Deák Ilona (festőművész)
Sipeki Zoltán (restaurátor)
Presquár István (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2021.05.11. 11:19
2020-ban folytatódott a hatalmas Krisztus Király-plébániatemplom üvegablakainak kialakítása. Bráda Tibor Munkácsy-díjas festő- és üvegművész és társai folytatták az üvegablak tervezést és kivitelezést. A Krisztus Király-plébániatemplom építész kialakítása tíz, 7,5 méterszer 4,5 méter méretű üvegablak elhelyezésére nyújt lehetőséget, ebből hét elkészült és jelenleg egy kivitelezés alatt áll. A hátralévő helyekre is meg van a terv, amit szintén Bráda Tibor tervezett.
Érzékelhető, hogy az ilyen méretű alkotás anyagilag jelentős ráfordítást igényel, amit a hívek adományaikkal teremtenek elő.
A Szent László ablakot Berényi László Tamás és családja ajánlotta föl, szüleik és nagyszüleik emlékére. A táblán megjelenő nevesített személyek: (természetesen) Szent László, Szent Piroska és Salamon.
• László, I. László vagy Szent László, 1077-től magyar király, 1091-től haláláig pedig horvát király. A törvényesen megkoronázott Salamonnal szemben ellenkirály volt. Meghalt 1095-ben. László király a közbiztonság helyreállításával jeleskedett, szigorú törvényekkel. Két vár látható a képen, Somogyvár és Várad.
Szentté avatása: 1192. június 27.-én történt, Sírhely: Nagyváradon található.
László királyunk, a legnépszerűbb magyar szent, a lovagkor példaképe volt, akiről rengeteg monda kering a magyarság körében.
A tábla egyik szegmensében utal a csodaszarvas legendára. „Az ősi, szkíta örökségből való csodaszarvas-kultusz nemcsak Hunornál és Magornál tűnt fel, hanem a keresztény magyar királyok történeteiben, így Szent Imre, majd Szent László esetében. A Képes Krónika szerint a mogyoródi csata előtt tűnt fel egy menyét jelezte Géza és László hercegeknek, hogy ők nyerik meg az ütközetet. Később egy csodálatos szarvas tűnt fel előttük, szarvai tele égő gyertyákkal. Eliramodott az erdő felé, és lábát ott vetette meg, ahol most a monostor áll. A vitézek rányilaztak, mire a Dunába szökkent. Többé nem is látták. Ennek láttára László megszólalt: bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala. És mondotta Géza király: mondd csak kedves öcsém, mit jelentettek az égő gyertyák, miket a szarvas agancsán láttunk? Felelt Szent László: nem agancsok voltak azok, hanem fényes tollak. Lábát pedig azért vetette meg ott, hogy megjelölje a helyet, ahol a Boldogságos Szűz egyházát föl kell építenünk, és nem máshol.”
• (Árpád-házi) Szent Piroska, Szent László király és rheinfeldi Adelhaid leánya, Bizáncban Eiréne-Iréné császárnéként ismerik és halála után az ortodox egyházban szentté avatták és Magyarországi Szent Irén néven tisztelik.
• Salamon (1053 – Póla, 1087 márciusa), Árpád-házi magyar királyi herceg, 1057-től ifjabb király, 1063 és 1074 között Magyarország királya.
Források:
I. László vagy Szent László élete, wikipédia: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._L%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly#Csal%C3%A1dja.
Szent Piroska, leírás, wikipédia: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Piroska;
Szent László csodái: https://alfahir.hu/2013/06/27_0
Salamon magyar király, wikipédia: https://hu.wikipedia.org/wiki/Salamon_magyar_kir%C3%A1ly
Az alkotó és közreműködő személyek névsorát Bráda úrtól tudtam meg...

Tagi gyűjteményben
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotók
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus)Deák Ilona (festőművész)Sipeki Zoltán (restaurátor)Presquár István (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
441764
Feltöltve
2021.05.11. 11:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/400 • 10.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.05.11. 11:08

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotók
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus)Deák Ilona (festőművész)Sipeki Zoltán (restaurátor)Presquár István (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
441763
Feltöltve
2021.05.11. 11:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO125

441765
Feltöltve
2021.05.11. 11:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/320 • 17mm • ISO125

441766
Feltöltve
2021.05.11. 11:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/400 • 39.4mm • ISO125

441767
Feltöltve
2021.05.11. 11:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/640 • 7.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.05.11. 11:11

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotók
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus)Deák Ilona (festőművész)Sipeki Zoltán (restaurátor)Presquár István (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
441768
Feltöltve
2021.05.11. 11:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/640 • 24.2mm • ISO125

441769
Feltöltve
2021.05.11. 11:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/500 • 35.8mm • ISO125

441770
Feltöltve
2021.05.11. 11:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ52/10 • 1/400 • 30.5mm • ISO125

441771
Feltöltve
2021.05.11. 11:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ52/10 • 1/500 • 30.5mm • ISO125

441772
Feltöltve
2021.05.11. 11:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/500 • 24.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.05.11. 11:11

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotók
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus)Deák Ilona (festőművész)Sipeki Zoltán (restaurátor)Presquár István (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
441774
Feltöltve
2021.05.11. 11:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/500 • 15.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.05.11. 11:13

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotók
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus)Deák Ilona (festőművész)Sipeki Zoltán (restaurátor)Presquár István (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
441776
Feltöltve
2021.05.11. 11:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/400 • 24.2mm • ISO125

441775
Feltöltve
2021.05.11. 11:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ52/10 • 1/640 • 30.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.05.11. 11:13

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotók
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus)Deák Ilona (festőművész)Sipeki Zoltán (restaurátor)Presquár István (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
441761
Feltöltve
2021.05.11. 11:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/500 • 116.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.05.11. 11:08

Adalék vagy máshol

"Szent László" c. alkotás fotói

Az adományozó és jómagam...
Alkotók
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus)Deák Ilona (festőművész)Sipeki Zoltán (restaurátor)Presquár István (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
441762
Feltöltve
2021.05.11. 11:08
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.05.11. 11:08
Az adományozó és jómagam...

"Szent László" c. alkotás fotói

Bráda úr és némely üvegtábla adományozója: Berényi úr.
Alkotók
Bráda Tibor (tervező)Bráda Enikő (keramikus)Deák Ilona (festőművész)Sipeki Zoltán (restaurátor)Presquár István (kivitelező, közreműködő)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
442117
Feltöltve
2021.05.15. 11:16
Képinfó
Alkotó a képen
(Bráda Tibor)
Adalék
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.05.15. 11:16
Bráda úr és némely...Teljes szövegBráda úr és némely üvegtábla adományozója: Berényi úr.Kevesebb szöveg
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.12.14. 16:58
Megérintettem a "Szent László" alkotást
23.05.16. 16:01
Megérintettem a "Szent László" alkotást
22.07.17. 10:01
Megérintettem a "Szent László" alkotást
22.04.06. 15:11
Megérintettem a "Szent László" alkotást
21.09.23. 15:47
Megérintettem a "Szent László" alkotást
21.08.28. 17:58
Megérintettem a "Szent László" alkotást
21.08.24. 09:40
A "Szent László" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.07.23. 12:42
Megérintettem a "Szent László" alkotást
21.06.11. 12:47
Megérintettem a "Szent László" alkotást
21.05.23. 16:38
A "Szent László" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.05.15. 11:16
1 új fotót töltöttem a "Szent László" műlaphoz
21.05.14. 10:45
Megérintettem a "Szent László" alkotást
21.05.11. 17:59
A "Szent László" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.05.11. 11:19
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.