Golgota
II. János Pál pápa tér 1.
Meiser úr szívén viseli a dunaújvárosi Krisztus Király-plébániatemplomot és a harangok, valamint több üvegablak személyes, vagy társasági adománya mellett úgy gondolta, hogy az egyházművészet egyik legizgalmasabb, egyben legtöbbet ábrázolt jelenetét szánja a családi adomány témájának, mint gondolatközvetítő sugallatot. A szemlélő nincs távol az igazságtól, ha a képet nézegetve a szűzanya karjai alatt egy családot is látni vél. Természetesen ez nem pontos. „A plébános elmondta, érdekessége ennek az ábrázolásnak, hogy a régi, középkori templomokban sokszor találkozunk a köpenyes Madonnával.” „Mária, mint a világ keresztényeinek édesanyja jelenik meg – itt válik azzá –, aki köpenyével védelmezi az emberiséget. Krisztus balján János evangélista, a szeretett tanítvány áll.” A színes üvegablakokkal kapcsolatban a Magyar Kurír katolikus hírportál arra utal, (2019. május 24., péntek), hogy a dunaújvárosi egyházközség álma, Edmund Meiser bajor vállalkozó és a dunaújvárosi hívek adományai segítségével valósul meg. 2019. május 12-én, vasárnap így ír a Magyar Kurír „S ekkor jelent meg Isten küldötteként a bajor vállalkozó, Edmund Meiser, aki a színes üvegablakok elkészítéséhez felajánlotta anyagi segítségét, melyet a dunaújvárosi hívek nagylelkű adományai egészítettek ki.”
A művészi színes üvegablak a negyedik a beépítés sorában. Méreteivel is kivívja szemlélő figyelmét. Bráda Tibor Munkácsy-díjas festő- és üvegművész és társai folytatták az üvegablak tervezést és kivitelezést. A Krisztus Király-plébániatemplom építészi kialakítása tíz, 7,5 méterszer 4,5 méter méretű üvegablak elhelyezésére nyújt lehetőséget, ebből nyolc elkészült és jelenleg egy kivitelezés alatt áll. A művészi tervek a tizedik ablakra is elkészültek és még 2021-ben tervezik a befejezését.
„A golgota héber eredetű szó. Maga a szó alakja: „gulgólet”, melynek az arámi átírása („gulultá”) honosodott meg a mai szóhasználatban. A görögben „kranion”, a latinban pedig „calvaria” alakban maradt meg, ebből származik a kálvária szavunk.”
Üvegablakok megáldása: https://www.magyarkurir.hu/hirek/megaldottak-krisztus-kiraly-templom-uj-szentelyablakait-dunaujvarosban
A jobboldali üvegablakok behelyezésének sorrendje Baltási Nándor plébános interpretálásában: https://www.duol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/szent-borbala-az-uvegen-3964141/
Már csodálható a Golgota - 2020. 06. 06. a dunaújvárosi hírportál tudósítása a Golgota című üvegablak beépítéséről: https://www.duol.hu/kultura/helyi-kultura/mmar-csodalhato-a-golgota-3640275/
A golgota jelentése: https://hu.wikipedia.org/wiki/Golgota#Ut%C3%B3%C3%A9lete
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 14.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ65/10 • 1/250 • 309.6mm • ISO180
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/160 • 35.8mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ55/10 • 1/125 • 44.8mm • ISO200

ƒ53/10 • 1/125 • 35.8mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ55/10 • 1/125 • 48.4mm • ISO200

ƒ53/10 • 1/200 • 32.2mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 116.5mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 80.6mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 98.5mm • ISO360
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 107.5mm • ISO280
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 236.5mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ55/10 • 1/125 • 59.1mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 116.5mm • ISO220
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Golgota" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 80.6mm • ISO220