Borvendég Ferenc síremléke
Párhuzamosan pozitív és elszomorító folyamatok zajlanak Nemzeti Sírkertünkben. Az árkádsort és a környékén lévő több síremléket (elszórtan még néhányat) felújítottak, de ezen a környéken ilyesmi nem lelhető fel. A síremlékek piszkosak, elhanyagoltak és látszik, melyik az, amit, hogy úgy mondjam "elengedtek", vagy kezdik elengedni. Pedig képzőművészetileg nagy értékű alkotások, kéne, legyen szervezet, ami biztosítja állagmegóvásukat, megmentésüket.
Ezt a síremléket Medgyessy Ferenc készítette Borvendég Ferenc ( 1876-1934 ), fővárosi al-, majd főpolgármester számára,[1] a főváros megbízásától.
"Értesülésünk szerint a főváros Borvendég Ferenc volt főpolgármester emlékére a Kerepesi úti temetőben művészi síremléket állít. A síremlék, amely egy fáradt és pihenőre vágyó munkást ábrázol, három méter magas lesz, haraszti kőből készül és 7000 pengőbe kerül..." [2]
Ez tehát a tervről szól, de én nem igazán ezt látom. Talán indokolja ezt a néhai főpolgármester személyisége. Ezzel kapcsolatban érdekes, családi vonatkozású cikket találtam. A cikk írója Borvendég unokája. A személyes hangvételű jellemrajzban így ír személyiségéről: "Borvendég apró termetű ember volt, és nyilván jó adag ambíció szorult belé. Egy azonban biztos: érvényesülni nem társadalmi kapcsolatai révén kívánt. " [3] Úgy érzem, ez a jellemrajz már közelebb áll a síremléken megformált figurához, ill. üzenetéhez.
Sajnos, a síremlék felállításának pontos időpontját nem találtam meg, de 1938-ban a temető kiemelkedőnek ítélt emlékei között említik: "Medgyessy Ferenc szobra Borvendég Ferenc főpolgármester sírján a monumentalitást hangsúlyozza. A hasábalakú terméskőből kifejtett ifjú férfi erőt sugárzó alakja valóban konstruktív, építő asszociációkat indít meg a nézőben. Ha nem tudnók, kinek az emlékére készült, akkor is megállásra kényszerítene az erőnek, a tiszta akarásnak ez az értelmes, egyszerű szimbóluma."[4]
[2] Síremléket állít a főváros Borvendég Ferencnek. (Magyar Közgazdaság, 1935. december 12.) előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/BME_MagyarKozgazdasag_1935/?query=%22Borvend%C3%A9g%20Ferenc%22%20kerepesi%20s%C3%ADreml%C3%A9k&pg=601&layout=s
[3] Borvendég a bátor alpolgármester (Népszabadság - Budapest melléklet, 1998. január 21.) előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/NepszabadsagBP_1998_01/?query=%22Borvend%C3%A9g%20Ferenc%22%20kerepesi%20s%C3%ADreml%C3%A9k&pg=61&layout=s
[4] A megvalósult síremlékről (Tükör, 1938. november 11.) előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/TukorFranklinTarsulat_1938/?query=%22Borvend%C3%A9g%20Ferenc%22%20kerepesi%20s%C3%ADreml%C3%A9k&pg=368&layout=s

"Borvendég Ferenc síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/800 • 7.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ50/10 • 1/640 • 13.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Borvendég Ferenc síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • 8.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Borvendég Ferenc síremléke" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • 10.7mm • ISO80

ƒ45/10 • 1/1000 • 8.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Borvendég Ferenc síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • 9.2mm • ISO80

ƒ45/10 • 1/800 • 8.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Borvendég Ferenc síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • 6.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Borvendég Ferenc síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/640 • 10.4mm • ISO125

ƒ56/10 • 1/500 • 15.5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Borvendég Ferenc síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 10.4mm • ISO125