Kálvária
A Resurrexi oszlop, a Feltámadt Krisztus - N.B. munkájaként - már 2008.05.02.-től szerepel a Köztérképen. A stációképek a mai napig hiányoznak.
Solymár Hírportálja ismerteti a Solymári Golgota Alapítvány közhírét. A cikk alcíme "A solymári Szél-hegyen található keresztút képei megkapták a szükséges biztosítást, így már nem csak húsvétkor, hanem egész évben kint maradhatnak – tudtuk meg Földesi Jánostól, a Solymári Golgota Alapítvány kurátorától." részletesen itt olvashatod: [2]
A nagyméretű munka évekre elhúzódó tevékenységének érdekessége, hogy a stációképek két évtizedig csak időszakosan voltak a kálvária dombon a minden évi nagypénteki időszakban. A fenti híradás szerint a kialakított védelmi megoldások lehetővé teszik Rumán Sándor képeinek állandó beépítését a golgota állomásainak építményeibe. A kálvária munkálatai folytatódnak, környezete, a képek feliratainak pótlása még várat magára.
A képek alkalmi jelenléte, a Szél-hegy földrajzi helyzete, késleltethette a feltöltést a Köztérképre.
Fotózáskor gondot okozott, hogy nincs polárszűrő a gépemhez melynek használatát a biztonsági üveglap tükrözése indokolná. Ez ok miatt a fotókon tükröződések láthatók, a téma jobb fotózására nem volt lehetőségem.
A látogató figyelmébe ajánlom Rozványi Dávid Keresztút a Biblia szavaival és a solymári kálvária domborműveivel című munkáját ahol műtermi fotók láthatók Rumán Sándor stációképeiről. A képek mellet bibliai idézetek segítik a vallásos elmélkedést. [3]
A képeken Krisztus mindenhol főalak. Glóriája fényes, kínkeserves útja fáradalmai alakja, arcvonásai ábrázolásán látható.
[2] http://solymaronline.hu/2021/04/26/kivilagitva-biztonsagban-egesz-evben-kint-maradnak-a-solymari-golgota-kepei/
[3] https://rozvanyi.wixsite.com/rozvanyi/post/kereszt%C3%BAt-a-biblia-szavaival-%C3%A9s-a-solym%C3%A1ri-k%C3%A1lv%C3%A1ria-domborm%C5%B1veivel

"Kálvária" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ33/10 • 1/1000 • 5mm • ISO80

ƒ42/10 • 1/500 • 11.7mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kálvária" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

ƒ49/10 • 1/500 • 22.1mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kálvária" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/500 • 11.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kálvária" c. alkotás fotói
ƒ41/10 • 1/500 • 10.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kálvária" c. alkotás fotói
ƒ41/10 • 1/500 • 10.9mm • ISO125

ƒ41/10 • 1/640 • 10.9mm • ISO80

ƒ37/10 • 1/500 • 6.9mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kálvária" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO80

ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO320