A temetőben jártamban feltűnt ez a szépen megformált dombormű, a síremléken. Megint a kérdés, hogy-hogy nem láttam előbb?
Az érzés többoldalú: ahogy írtam nemrégiben, szomorúan látom a síremlékek látványos ritkulását és a jeleket, ami előre vetíti a várható eseményeket. Mégis, nem egy felfedezés annak köszönhető, hogy tágasabb, rendezettebb a temető. Eltekintve a síremlékre rakódott, beleivódott piszoktól... mint itt is.
A síremlék első halottja, egyben a családfő: Diósy Sándor, a Kozineki előnév birtokosa, tábornok. Élt 1867-1921 Az emlék két évvel halála után készült. A vele nyugvó családtagok: felesége, aki elég sokkal fiatalabb volt, de jóval túlélte férjét (96 éves koráig élt). Itt nyugszik még Stephanides-család több tagja, ahol id. Stephanides Károly Diósy sógora volt. A család elég szövevényes, talán inkább Diósy feleségének hozzátartozói nyugvóhelye van itt – összevetve a neveket és az évszámokat.
Mindezzel együtt békével nyugszanak egymás mellett a tábornok és a zeneművészet képviselői (a Stephanides vonal ebben a művészeti ágban volt elkötelezett).
A síremlék középpontjában, a nemesi címer és a nevek alatt egy árnyaltan megformált, finom vonalú dombormű látható. Életszerűnek látszik, hiszen talán jól látom, hogy a házaspár gyermeke még elég kicsi lehetett az apa halálakor. A fiatal nő szomorúsága mély, de cseppet sem teátrális. Nem is engedheti el érzéseit, hiszen gyermekét vigasztalja a közös gyász miatt. A fiú kezét összekulcsolva imádkozik, de én úgy látom, fél. Az asszony – miközben őt öleli – bal kezében néhány zöldelő levelű ágat tart az ujjáéledés reménye jeleként.
Lányi Dezső művészetéről írja Lyka Károly: "Azok, akik mint Lányi is, mindjárt a kezdetén a kőbe való faragás technikáját maguk végezik s akik ezt a feladatot egynek tartják és tudják a legszebb, legigazabb szobrászi feladatokkal, nemcsak a mintázás és technika, képességeinek sok-sok titkát szerezik meg -mennyi fáradság, kitartás eredménye ez -nüanszírozó finomságát érzik: ezen a technikán eljutnak a szobrászi faktúrának sokak előtt rejtett olyan kincsesbányájába, amely az anyagbagondolás, beleérzés, belekomponálás legszebb belső élményeit, a művészi teremtés elmélyedését, lázas ösztöneit juttatja előre is nekik és megőrzi számukra alkotás közben is azt a nagyszerű örömet, amely szenvedést az alkotás gyötrelmes küzködését okozhatja, de meddőséget, kiábrándulást soha..."

---