Jézus Szíve
Egyes források szerint az ország leggazdagabb XIII. századi magyar templomkapuja.[1]
A horpácsi templomot a XVIII. században építették át a ma is látható formában.[1]
A kapuzat restaurálása az 1960-as években fejeződött be, melyet Dümmerling Ödön tervei szerint történtek, Kőfalvi Imre közreműködésével.[2]
A kapuzat és a szobrok restaurálásán dolgozott Szakál Ernő szobrászművész is.[1]
Többek között az Ő alkotása a Szent Antal és a Szent József szobor, a körtefából készült feszület és az oldalhajóban látható triptichon: középen Szűz Mária kétoldalt Szent Péter és Szent Pál apostolok.
Szakál Ernő alkotása a templomban látható Jézus Szíve szobor is.[3]
A Jézus Szíve tiszteletet a jezsuiták és karthauziak terjesztették el. Továbbá jelentős szerepe volt Alacoque Szent Margit látomásainak (1673-75), „melyekben Jézus különösen az emberi hálátlanságot fájlalta, s a Szív tisztelőitől engesztelést, a hónap első péntekjén gyónást és áldozást kért.” [4]
Jézus Szent Szíve, a kereszten átszúrt szíve: „Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe”[5]
https://epitettemlekek.hu/templomok/gyor-moson-sopron-megye/szent-peter-es-pal-templom-sopronhorpacs/
[2] Szent Péter és Pál-templom:
https://sopronhorpacs.hu/hu/latnivalok-tortenelem/templom.html
[3] A templom történetét bemutató leírás (adalék fénykép)
[4] Jézus Szíve: http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve-tisztelet.html
[5] Jézus Szentséges Szíve: http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve.html
Normál és archív fotók

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/13 • 35mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/13 • 32mm • ISO200

ƒ53/10 • 1/13 • 80mm • ISO200

ƒ35/10 • 1/13 • 18mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/13 • 135mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/80 • 18mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/60 • 28mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Jézus Szíve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 18mm • ISO200