Az előzetes kutakodás a Proxemika kapcsán a Káli Art-Parkhoz vezetett, vele együtt a további, itt látható tizenkettőhöz is.
A háttér ritkaság, később kristályosodott ki előttem. Itt nehéz részletezni sajnos, nehéz. Lényeg: az itt működő hotel és tulajdonosai a helyet és lehetőséget adják. A virágoskertben gondos zsűrizés után kerültek felállításra az idei "befutók", a 26 pályamű közül kiválasztottak. A most kiválasztott 13 alkotás egy évig díszíti a kertet, majd a nyertes szobor marad, helye végleges.^[1] (A rangos zsűri tagjainak felsorolása u.itt.)
A már most figyelemreméltó visszhang írásait, a megjelent cikkeket a Visszhang menüpontban lehet elérni. Ebből egy adhatja a címszavakat: "Szobrászat, értékmegőrzés, magánmecenatúra a Káli Art-parkban".^[2]
Az Artwork alkotója fiatal művész, mégis figyelemreméltó előélete és az autonóm művészet terén is érdekes kísérletek jellemzik. Az itt bemutatott alkotás előképe vízióként jelent meg előtte: "... Egy műcsarnoki látogatásom során amint beléptem az egyik nagyméretű térbe, elém tárult az ötlet. Elképzeltem egy óriási emberi arcot, amely a falon lóg, mint egy lenyúzott bőr. Hihetetlen élmény volt. Biztos voltam benne, hogy ezt meg kell csinálnom. Ekkor már alkalmaztam a szobraimnál a gumi anyagát, de csak felületi hordozóként. Ezután jött az ötlet, hogy összekapcsolom az anyagot és a formát. Tulajdonképpen egy szobrászi formakísérletbe kezdtem, ahol a vizsgálat legfőbb tárgya a háromdimenziós szobor viszonylagossága, a struktúra képlékenysége és deformációs lehetősége az anyag függvényében."
Az adott alkotásról: "Az elidegenített hős „diadalívekről” és monumentumokról ismerős arca, amely végül közvetlenül a befogadó előtt magasodva és kontextusától megfosztva mégiscsak az egyén drámáját jeleníti meg. A totális szobrászat idomtalan, neobarokkosan burjánzó alakjainak durva, mindenen átgázolni kész felsőbbrendűsége mellett szobromban az egyén félelme, rémülete és esendősége áll. A szobor végleges anyaga gumi, amely természeténél fogva és véletlenszerűen (a gravitációnak engedelmeskedve) önmaga súlya alatt beroskad és összeesik, melynek következtében teljesen új formák és torzulások jönnek létre. Ezzel célom az volt, hogy fokozzam a szobor drámaiságát és a diktatórikus szobrászat efemerségét; egy ledöntött szobor hatását kelti a horpadásokkal, torzulásokkal teli gumiforma, amely azt sugallja, hogy a szobor életében valamiféle emberi beavatkozásra került sor. Az ember szellemi és lelki sebezhetősége valamint az emlékműszobrászat sebezhetősége nem is állnak oly távol egymástól."^[4]

---