Összetartozás-emlékmű
Templom tér 13.
Szándék született egy helyi Országzászló felállítására, egy méltó helyre, örök jelre, ahol a község megemlékezhet a gyalázatos Trianoni békediktátumról.
Az emlékmű állításának költségeire adományként már összegyűjtött összeg sorsáról a helyi képviselő testület 1934. december 10-én úgy döntött, hogy azt a Délvidékről kiutasított magyarok segélyezésére fordítják.
Piliscsaba 2020. június 4.
A mai piliscsabaiak az Összetartozás országzászlós emlékhellyel, a 86 éves szándék megvalósításával adóztak elődjeik hazaszeretete előtt, emlékeztek meg a 100 évvel ezelőtt történt nemzeti tragédiáról, valamint nemzetünk összetartozásáról.
Egy lépcsős műkőoltár tabernákuluma - melyet egyben tekinthetünk monstranciának is - tartalmazza az egymást kereső hét bronz kézfejet. Az emlékmű megjeleníti a község ősi múltját, utánozva egy régi templom körablakát, a mai város hét településrészét, az elcsatolt országrészeket, az elcsatolt nemzetrészekkel fennálló mai kapcsolatokat, valamint Piliscsabán élt és élő generációit. [1]

"Összetartozás-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ46/10 • 1/320 • 15.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Összetartozás-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Összetartozás-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Összetartozás-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Összetartozás-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO80

ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Összetartozás-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO80

ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Összetartozás-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/100 • 5mm • ISO80