Székbíró család síremléke
Kutasi út 37.
"Székbíró Pál, szoba- címfestő és mázoló mester. Lázár u. 2. Született 1878-ban Szegeden, felszabadult 1896-ban ugyanott. Nagyobb vidéki városokban és Budapesten eltöltött segédévek után, néhai bátyjával 1906-ban „Székbíró Testvérek” cég alatt alapították meg az üzemet. Nagyobb munkái: Városi közkórház, római katolikus. templom stb. Jelenleg 2—3 segédet foglalkoztat. Tagja az Ipartestület mestervizsga bizottságnak. Részt vett a világháborúban és a román megszállás alatt nagy károkat szenvedett. Neje: Bárkányi Etel."[1]
Síremlékük a vásárhelyi Arany temetőben áll, a Kriván testvérek műhelyében készült.
A műkőből készült síremlék előlapján bal oldalon, egy fiatal nő térdel, állát bal kezén tartja. Jobb kezében egy csokor virággal, lenge ruhában ábrázolta a mester. A síremlék közepén egy nagy kereszt látható, középen egy tenyérnyi bronz Krisztus fej töviskoszorúval. Mindkét oldalon fekete márványtáblán olvashatók a sírba temetettek nevei.
"A Székbíró testvérek családi síremléke a hódmezővásárhelyi római katolikus temetőben. Házfestők és festékkereskedők voltak. A sírt a Kriván testvérek készítették, és 1938. november 1-jén avatták fel." [2]
https://library.hungaricana.hu/en/view/FszekCimNevTarak_28_030_02/?pg=848&layout=s
[2] A síremlékről, alkotó, avatás: https://www.omnia.ie/index.php?navigation_function=2&navigation_item=%2F2048128%2F150495&repid=1

"Székbíró család síremléke" c. alkotás fotói
ƒ13/1 • 1/200 • 18mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székbíró család síremléke" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 33mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székbíró család síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székbíró család síremléke" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/80 • 33mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székbíró család síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 55mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székbíró család síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 55mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székbíró család síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 55mm • ISO160