Az egykori bérpalota domborművei
Bethlen Gábor utca 5.
Nyíregyháza patinás belvárosában áll az egykori görögkatolikus bérpalota, benne működött a kaszinó, kávéház és irodák, bérlakások sora és itt voltak az egyházi méltóságok lakásai, pótolva a nagyváros lakosságának ilyen irányú igényeit. Jelenleg papnevelde, egyházművészeti múzeum működik az épületben. Kisebb üzlethelyiségek is vannak benne. Helyi védelem alatt áll. [1]
Führer Miklós tervei alapján készült el alig egy év alatt, neves mesterek közreműködésével. A külső homlokzat domborműveit Krisztián Sándor pesti szobrászművész készítette. [2] A sarokház mindkét utcafrontját és kapubejáróit, az erkély oldalát reliefek, sorminták díszítik. A tető alatti csúcsokban egykor sárkány és oroszlán mintás sgraffitók díszítették, a renoválás során már nem állították helyre, helyükön most geometrikus domborművek láthatók.
A főbejárat és az egykori kocsibehajtó mindkét oldalán, a sarki erkély két oldalán, életnagyságú, férfiakat és nőket ábrázoló, díszes domborművek láthatók, az eredeti állapotnak megfelelő módon restaurálva. Összesen hat alakot ábrázoló reliefet láthatunk. [3] A homlokzatot több geometrikus, íves ábrákat és növényeket ábrázoló dombormű díszíti. A nyolcvanas évek elején készült fotók alapján látható az épület akkori lepusztult állapota. 1991-ben, II. Szent János Pál pápa látogatása előtt renoválták az épület homlokzatát, azóta jó állapotban tartják.[4]
Idézet a forrásból:
"Nyíregyháza 33 ezer lakossal bíró, erős fejlődésben lévő város, ennek dacára egyetlen kávéház sem volt benne, amely a mai igényeknek megfelelt volna. Legjövedelmezőbbnek tehát egy kényelmes, modern, előkelő kávéház Ígérkezett. A kávéház az épület földszinti sarokrészét foglalja el cirka 45 méter utcai hosszban. Az emeletre a sarkon kaszinó, a többi részen 3—4 szobás bérlakások terveztettek. Az épület bérjövedelme a főesperesi és lelkészi lakáson kívül évi 24.000 korona...
... Az alapkőletétel az egyház vezetőségének jelenlétével 1908 aug. hó 5-én történt, az épület még az év szeptember havában tető alá került s 1909 május hó 1-én adatott át rendeltetésének."[2]
[2] Alkotó, avatás: Magyar Építőművészet 7. (1909)1909 / 5. szám. A nyiregyházai görög-katholikus egyház bérpalotája.
Előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarPalyazatokEpitomuveszet_1909/?pg=258&layout=s
[3] A 1983-ban így nézett ki : Műemlékvédelem, 1983 (27. évfolyam, 2. szám)1983 / 2. szám. 127-130. oldal. Jandekné Borbély Edit: Szecessziós építészet Nyíregyházán Előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/Muemlekvedelem_1983/?pg=134&layout=s
[4] Felújítás: http://nyiregyhaza.varosom.hu/latnivalok/muzeum/Gorog-Katolikus-Puspoki-Palota.html
https://www.nyiregyhaza.hu/post/nyiregyhazan-jart-ii.-janos-pal-papa-2016-09-04
Szecessziós családi házak Nyíregyházán: http://arch.et.bme.hu/arch_old/korabbi_folyam/26/26martin.html

"Az egykori bérpalota domborművei" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/250 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori bérpalota domborművei" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/250 • 29mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori bérpalota domborművei" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/200 • 46mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori bérpalota domborművei" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/250 • 55mm • ISO100

ƒ71/10 • 1/500 • 140mm • ISO100

ƒ71/10 • 1/400 • 125mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori bérpalota domborművei" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/500 • 105mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori bérpalota domborművei" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/400 • 95mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori bérpalota domborművei" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/640 • 200mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori bérpalota domborművei" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/400 • 100mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori bérpalota domborművei" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/500 • 130mm • ISO100

ƒ8/1 • 1/500 • 300mm • ISO100

ƒ71/10 • 1/500 • 205mm • ISO100

ƒ71/10 • 1/500 • 200mm • ISO100

ƒ63/10 • 1/500 • 200mm • ISO100

ƒ71/10 • 1/500 • 170mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori bérpalota domborművei" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/400 • 75mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori bérpalota domborművei" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/500 • 155mm • ISO100

ƒ11/1 • 1/320 • 55mm • ISO100

ƒ71/10 • 1/500 • 160mm • ISO100

Archív fotók