I. Béla és I. András várkonyi találkozásának emlékére
Fő út
Rákócziújfalu Törvényhalomnak (kunhalom) nevezett dombja előtt elhelyezett két faragott királyfej 2021. augusztusban megszabadult végre a járvány miatti fekete fóliájától, mely hosszú hónapokig rejtette el őket a tekintetek elől. A helyszínen megtudtam, hogy várták egy nemzeti ünnephez kacsolódó felavatás lehetőségét, de ennek előkészítése, lebonyolítása a több hullámban jelentkező Covid-járvány miatt egyre halasztódott. A szobor állagának védelme érdekében ezért levették a fóliát a szobrokról, és favédő festékkel lefestették.
A két mellszobrot összekapcsolja a területhez kötődő „Korona és kard” mondája, s ez adta az ihletet Harangozó Márton tiszavárkonyi fafaragónak alkotásához. Tőle hallottam először erről és hónapokig figyeltem, vártam, hogy mikor kerül le a fekete fólia a mellszobrokról. Amikor megtudtam, az első adandó alkalommal mentem a helyszínre fényképezni.
Harangozó Márton alkotói szignója az I.András mellszobor oldalán bevésve található.
A Rákócziújfalu település létrejötte előtt ezen a területen egy Varsány (Tiszavarsány) nevű település létezett. Varsány és a Tisza túloldalán lévő Várkony nevű település között volt egy tiszai királyi átkelő évszázadokon keresztül. A tiszavárkonyi oldalon a legenda egy várról mesél, Endre király váráról (I. András), ahol I. Béla és I. András is találkozott. Ehhez kapcsolódik a „Korona és kard” mondája, mely őrzi ezt a királyi találkozást.
A Tiszavárkony-Tiszavarsány (ma Rákócziújfalu) közti királyi átkelőhelyről, és I.Béla és I.András találkozásáról (Korona és kard mondája): Királyi találkozók Várkonyban c. cikk: Szoljon Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, 2016.03.30.: https://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/bulvar-jasz-nagykun-szolnok/kiralyi-talalkozok-varkonyban-658027/?fbclid=IwAR3EDGjeN9xqiod9HvcoYFryYuqu05BFiUNWo4OynSyivEqrYipFOZtnabw
A Törvényhalom : Rákócziújfalu: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárportál: http://www.zounuk.hu/hu/wiki/torvenyhalom-rakocziujfalu
I.Béla magyar király élete: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._B%C3%A9la_magyar_kir%C3%A1ly
I.András (Endre) magyar király élete: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Andr%C3%A1s_magyar_kir%C3%A1ly

"I. Béla és I. András várkonyi találkozásának emlékére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!