Kicsit sajátos a történet: egy szobor helyét kereste. Alkotója elmondása szerint az eredeti terv egy emberpár megformálása lett volna, aminek készítését már több éve kezdte meg. A biztos pont, helyük egy színház épülete előtt lett volna. Időközben azonban Szekszárdra költözött, de ezzel egy időben az acélszobrászatra állt át, a bronzöntés igencsak megdrágult – ennek a szobornak elkészítési költségeinek kb. felét teszi ki.

Imre Péter gyakran tért vissza a szinte kész női figurához. Kb. két éve elkészült a mű, pontosabban annak gipsz változata és viaszmintája. Akkor már tudta, hogy alkotását a német színház szecessziós stílusú épülete elé szeretné elhelyezni. Szponzorokat, támogatást keresett. A közel két év alatt gyűlt össze a kiöntéshez szükséges pénz, az önkormányzat a talapzat elkészíttetését, ill. a zsűriztetés költségét vállalta.

A Magyarországi Német Színház igazgatója, Lotz Katalin szavai az avatón: "A karcsú, kissé nyújtott figura, finom kontúrjaival, mozdulatával, a kezében tartott álarccal utal a színházi világ attribútumaira és méltó dísze városunknak és egyben kiegészítése az ország egyetlen állandó, német nyelven játszó teátrumépületének..." Elhangzott, Szekszárd város vezetésén kívül a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata is "támogatásáról biztosította Imre Péter szobrászművészt".

A kecsesen megformált nőalak finom, szinte láthatatlan kis ruhában, lábujjhegyre emelkedve áll a szerény posztamensen. A kezében tartott színházi maszk révén egyértelműen a színház megtestesítője. Fotózás közben volt időm gondolkozni, több művészeti ág összegzése, valamennyi a színházhoz kötődik. Az álarc egyértelmű, a póz, a testtartás talán egy táncost/balettművészt elevenít meg.

---