Térplasztika
Állapot: Lebontott
Alternatív, helyi címek:Kibomló kéve
Fehérgyarmat
Kiss Ernő utca 2.
Kiss Ernő utca 2.
Az egykori tanácsháza, ma önkormányzat épülete előtt állt.
Benkő Gabriella Emese
A fehérgyarmati egykori tanácsháza épülete előtt állították fel a térplasztikát, a város felszabadulásának 42. évfordulóján. Kalmár János szobrászművész alkotása [1] [2] egy kisméretű kör alakú, keskeny peremmel kirakott kör közepén állt, a rozsdamentes króm acélból készült. Az alkotás melyet kibomló kévéhez hasonlítottak, 160x160x175 cm méretű volt a forrás szerint. [2] 2021.10.26. 11:02
Hogy mikor és milyen körülmények között bontották le arra senki nem tudott válaszolni a megkérdezettek közül.
"A FELSZABADULÁSI ÉVFORDULÓRA
Október 26-án ünnepli Fehérgyarmat felszabadulása negyvenkettedik évfordulóját. Egy kicsit jelképes, hogy Kalmár János szobrászművész alkotása ekkorra készült el, s kapott méltó helyet az egykori járási hivatali illetve az új városi (tanácsi) épületegyüttes alkotta beszögellésben. Mint egy „Kibomló kéve” olyan hatást kelt az életet, az egyre feljebb emelkedést szimbolizáló fémplasztika; szemben a nagy pusztításra emlékeztető árvízi emlékművel. " [2]
Források:
[1] Alkotó, paraméterek: Magyar kiállítási, művészeti katalógusok a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből XIX. Országos Érem biennálé (Sopron, 2013) 21-22. oldal.
Előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/MuveszetiKatalogusok_2013_OrszagosErembiennale_082_037/?pg=23&layout=s
[2] Avatás: Kelet-Magyarország, 1986. október 25. (43. évfolyam, 252. szám)15.oldal.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeletMagyarorszag_1986_10/?pg=216&layout=s

További linkek
Alkotó: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2096Benkő Gabriella Emese műlapja
Azonosító
44157
Látogatás
Frissítve
2022.11.14. 18:23
Publikálva
2021.10.26. 11:02
Szerkesztések
Tagi gyűjteményben
Díszkutak, szökőkutak, ivókutak.Archív fotók
"Térplasztika" c. alkotás fotói
"1987 - "Kibomló kéve" elnevezésű alkotás a jelenlegi Városi Bíróság épülete előtt. (Azóta el lett távolítva.)"
Alkotó
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
463559
Forrás
Facebook csoport: "Régi fényképek Fehérgyarmatról és környékéről" engedélyével
https://www.facebook.com/regifenykepekfgy/photos/a.281979015191227/623121997743592/?type=3
Évszám
1987
Feltöltve
2021.10.21. 20:23
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Benkő Gabriella Emese 21.10.21. 20:23
1987, Archív felvétel
"1987 - "Kibomló kéve" elnevezésű alkotás a jelenlegi Városi Bíróság épülete előtt. (Azóta el lett távolítva.)"
"Térplasztika" c. alkotás fotói
Készítik az alkotás az avatásra.
Alkotó
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
464365
Forrás
Kelet-Magyarország, 1986. október 25. (43. évfolyam, 252. szám) 15. oldal.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeletMagyarorszag_1986_10/?pg=216&layout=s
Évszám
1986
Feltöltve
2021.10.26. 16:28
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Benkő Gabriella Emese 21.10.26. 16:28
1986, Archív felvétel
Készítik az alkotás az avatásra.
Adalék vagy máshol
"Térplasztika" c. alkotás fotói
Avatás után egy évvel
"[...] elnyeri végső formáját az a térplasztika, melyet Fehérgyarmat város felszabadulása 42 évfordulóján adtak át. A vá...Teljes szövegAvatás után egy évvel
"[...] elnyeri végső formáját az a térplasztika, melyet Fehérgyarmat város felszabadulása 42 évfordulóján adtak át. A városi tanácsnál lévő „Kibomló kéve” kis szökőkútjához a Szavicsav dolgozói eljuttatták a hálózati vizet, így a fák, s a majdan működő víz, illetve az itt elhelyezett padok jó alkalmat kínálnak a pihenésre is. (m. k.) "Kevesebb szöveg
"[...] elnyeri végső formáját az a térplasztika, melyet Fehérgyarmat város felszabadulása 42 évfordulóján adtak át. A városi tanácsnál lévő „Kibomló kéve” kis szökőkútjához a Szavicsav dolgozói eljuttatták a hálózati vizet, így a fák, s a majdan működő víz, illetve az itt elhelyezett padok jó alkalmat kínálnak a pihenésre is. (m. k.) "Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
464390
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeletMagyarorszag_1987_08/?pg=42&layout=s
Évszám
1987
Feltöltve
2021.10.26. 21:33
Képinfó
Adalék
Archív fotó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
NofreT 21.10.26. 21:33
1987, Archív felvétel
Avatás után egy...Teljes szövegAvatás után egy évvel
"[...] elnyeri végső formáját az a térplasztika, melyet Fehérgyarmat város felszabadulása 42 évfordulóján adtak át. A városi tanácsnál lévő „Kibomló kéve” kis szökőkútjához a Szavicsav dolgozói eljuttatták a hálózati vizet, így a fák, s a majdan működő víz, illetve az itt elhelyezett padok jó alkalmat kínálnak a pihenésre is. (m. k.) "Kevesebb szöveg
"[...] elnyeri végső formáját az a térplasztika, melyet Fehérgyarmat város felszabadulása 42 évfordulóján adtak át. A városi tanácsnál lévő „Kibomló kéve” kis szökőkútjához a Szavicsav dolgozói eljuttatták a hálózati vizet, így a fák, s a majdan működő víz, illetve az itt elhelyezett padok jó alkalmat kínálnak a pihenésre is. (m. k.) "Kevesebb szöveg
Összesen 3 fotó
Műlap története
1 új fotót töltöttem a "Térplasztika" műlaphoz
A "Térplasztika" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
1 új fotót töltöttem a "Térplasztika" műlaphoz
Benkő Gabriella Emese publikálta "Térplasztika" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.