Kinn ragyogó napsütés, bár az idő csípős... Érdemes megidézni a nyarat, a Balatont.
Tavaly, ősz elején jártam a régi Magtár épületénél, ahol szobrokat is találtam a kertben. Az egyik közvetlen a kapunál (szemben Kerényi Imre akkor új emléktáblájával). Mellette alkotója egy tájékoztató táblát is elhelyezett, ami jó kiindulási pont volt. A többi alkotás mellett ugyan nem volt ismertető, de érdeklődésre megtudtam, valamennyi az ő munkája, ő maga állította fel, bár több infó nem-igen van (mikor-meddig és mik a tervek a továbbiakban?).^[1]

Beretvás Csanád vezette pl. 2018-ban itt, az Öreghegyen 2013 óta működő szobrászművésztelepet.^[2] Ezen kívül az itt talált alkotások is önmagukért beszélnek, vagyis kötődése a helyhez egyértelmű. Az első "felfedezés" alapötlete érdekes, a térben megelevenítve egy vitorlás és tükörképe a szárazföldre "kivetített" víz felületén jelenik meg..
Ez az alkotás a Magtár hátsó részében kapott helyet, jól érvényesül az itt uralkodó, mély tónusú téglaszín háttérrel, az északi parton oly jellemző badacsonyi vörös kőtömbre állítva. Csillogó fehér márványból faragta ki a művész az idilli tájképet. Tajtékzó hullámok között három vitorlás suhan, a hajótestek megdőlnek a fodrozó vízen. Az égen, kíséretként, bodrozódó felhők látszanak. Én az szokásos évi vitorlásversenyre asszociáltam, aminek látványa év, mint év csodás élményt jelentett valamikor, még a túlpartról nézve is. Előre a Kékszalagért!
A felidézett kép egyfajta balatoni életformát idéz, amit ugyan személyesen csak közvetve éltem meg, inkább egészséges irigységgel szemléltem. Mindehhez járult az aznapi forróság, a verőfényes napsütés – sajnos kinn, szárazon.
Ahogy nem tudni, mikor lett felállítva az alkotás, de itt tartózkodásának tervezett ideje sem ismert. Nem lehet azt mondani, hogy a terv szerint is átmeneti felállítás, de elképzelhető, hogy előbb-utóbb színhelyet vált.

---