Váci Mihály emléktáblája
A nyíregyházi Váci Mihály Városi Művelődési Központ épületét 1981 novemberében adták át, de csak 1984-ben vette fel a költő nevét. [2] [3]
A költő születésének 60. évfordulója tiszteletére avatták fel az alkotást, eredetileg a művelődési központ falán, pár méterre a mostani helyétől. Jelenleg egy téglatest alakú fehér "falon", fenn középen látható. A bronz dombormű nyitott könyvet ábrázol, lapjain Váci Mihály neve valamint a következő szöveg vésete olvasható: "Születésének 60. évfordulójára az intézmény névadó ünnepségén állította a szülőváros 1984. december ". A domborművet Kiss György szobrászművész készítette, szignója olvasható az alkotás jobb alsó szélén.
"Délután a megyei művelődési ház lépcsőjén és előterében ugyancsak népes közönség jelenlétében, Fehér Ottó vezényletével a vegyes kar énekszámával kezdődött meg az emléktábla avató és névadó ünnepség. Vitai András színművész szavalata után a Váci-emlékbizottság képviseletében dr. Margócsy József irodalomtörténész ismertette azt a névadó okiratot, melynek értelmében a művelődési ház ettől a naptól a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ nevet viseli. A hatvanadik születésnapra Kiss György festő- és szobrászművész készített domborművet az épület külső falára. Ezt az alkotást a névadón megjelentek előtt leplezték le."[3]
[2] Intézmény: http://vacimuv.hu/a-projektrol/3
[3] Avatás: Kelet-Magyarország, 1984. december 11.(44. évfolyam, 290. szám) címlapon
https://library.hungaricana.hu/en/view/KeletMagyarorszag_1984_12/?pg=80&layout=s

"Váci Mihály emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ20/1 • 1/200 • 18mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Váci Mihály emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/200 • 55mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Váci Mihály emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ16/1 • 1/200 • 18mm • ISO800

ƒ63/10 • 1/125 • 55mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Váci Mihály emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ14/1 • 1/200 • 24mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Váci Mihály emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/125 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Váci Mihály emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/125 • 40mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Váci Mihály emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/125 • 11.6mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Váci Mihály emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/200 • 6.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Váci Mihály emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • 5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Váci Mihály emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ36/10 • 1/40 • 5.9mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Váci Mihály emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO125