Keresztelő Szent János
Addig Sopron vármegye Kismartoni járásához tartozott.[1]
A település 1622-től az Esterházy család birtoka.
A Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt templomhoz 1675-ben építették a tornyot. Ez a hatalmas építmény négy szintre tagolódik, a párkány felett balusztrádos erkély látható.
Az építés dátumát és a fülkében elhelyezett szobor keletkezését két évszám is megerősíti.
A kapu szegmensívű oromzatában a kerubfej alatt olvasható: 1675.
Ugyanezt az évszámot találjuk Keresztelő Szent János szobrán is.
Keresztelő Szent János, az utolsó próféta, Erzsébet és Zakariás fia, Krisztus fáklyája volt.
Életével és tanításával is előfutára volt a Megváltónak.
Keresztelő Szent János egy sugárnyalábokkal díszített fülkében, szakállasan, állatbőrköpenyben ábrázolt.
További attribútuma, a karjában tartott bárány, - amely Jézus, az Égi Bárány szimbóluma - is látható a szobron.[2]
Keresztelő Szent János nevezte Jézust az Isten Bárányának, amely Jézusnak az emberekért vállalt keresztáldozatára utal.[3]
Vértanúságának emléknapja augusztus 29-e.[4]
A fülke körül olvasható felirat: „Sancte Joanne Babtista / Ora pro nobis”, azaz Keresztelő Szent János, könyörögj érettünk!
Szerepel az osztrák műemlékek nyilvántartásában.[5]
[2] Attribútum: https://hu.wikibooks.org/wiki/Heraldikai_lexikon/Attrib%C3%BAtum
[3] Isten Báránya: http://lexikon.katolikus.hu/I/Isten%20B%C3%A1r%C3%A1nya.html
[4] Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/keresztelo_szent_janos_vertanusaga
[5] Műemlék: https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Gro%C3%9Fh%C3%B6flein

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/100 • 125mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ63/10 • 1/60 • 195mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/80 • 185mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/125 • 125mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 105mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/125 • 62mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/100 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/160 • 58mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/125 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 52mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/60 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 44mm • ISO100

ƒ56/10 • 1/125 • 32mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100