Székely Dózsa György-emlékmű
Szabadság út 189.
EGY FAFARAGÓ ARS POETIKÁJ
A kárpát-medencei ősi faművesek egyik örökösének tartom magam, és hiszek abban, hogy Isten akaratából lettem idős koromban – mintegy hatvannyolc évesen – FAFARAGÓ.
Erős a hitem abban is, hogy amit készítek az fontos a ma embere és az új nemzedék számára. Szeretném, ha alkotásaim közvetítenék a jelennek és a jövőnek az elődeink tettekben megnyilvánuló hazaszeretetét. Úgy érzem, most erre van legnagyobb szükségünk, hiszen a fiatalok százezrei hagyják el hazánkat, többek között a gyenge magyarságtudat miatt. Korunkban sajnos csak a vagyon és a pénz számít, nem az, hogy a közösség számára ki mennyi jót és szépet cselekszik. Nemzedékünknek fel kell ismernie, hogy ezek az emberi értékek fontosabbak az anyagiaknál. E felismeréshez szeretnék hozzájárulni munkáimmal, melyek szinte kizárólag egy varázslatos kis falu közterein elhelyezett emlékoszlopok és emlékművek. Hatalmasak, monumentálisak, mint a mondanivalójuk. Azért, mert a nagyméretű, méltóságteljes tölgyfák kiváló hordozói a több ezer éves kultúránknak és történelmünknek. Anyaguk és formáik a természetes szépség megjelenítői. Rostjaikba véstem feliratokat, motívumokat, irodalmi alkotásokat, ősi magyar mondákat, balladákat. Több munkám elkészítését nagy magyar grafikusok – Reich Károly, Szász Endre, Kós Károly – művei ihlették. Sok versidézetet használtam fel a magyar irodalom óriásaitól, így Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady, Reményik és Wass művei is fellelhetőek az elkészült emlékműveken. Úgy gondolom, ez is a közérthetőséget szolgálja.
Az általam használt kifejezésmód egyszerű és érthető, mint a nemzetünk népművészete. Aki megtekinti munkáimat, annak rá kell jönnie, hogy őseinknek az igen erős magyarságtudatuk adott erőt a szenvedéseik elviseléséhez, küzdelemhez, munkához. Fel kell ismerni azt is, hogy jelenleg ugyanezt élik meg a Kárpát-medencében, de határainkon túl kisebbségben élő honfitársaink is.
Csodálatos ez a mesterség, mert birtokolja azt a tudást, hogyan lehet hitet és lelket lehelni a fából készülő alkotásokba. Mert meggyőződésem szerint e műveknek lelkük is van. E lélek segít továbbítani azt a kívánságomat, hogy MARADJUNK MEG MAGYARNAK. Nem szélsőségesnek, csak magyarnak. Mint ahogy apáink, nagyapáink is azok voltak.
Hitem szerint a magyar kultúra és történelem ismeretén keresztül vezet az út a jövő felé. Reményeim szerint műveim ennek az üzenetnek a hordozói. Ezért is kívánom, hogy az alkotás öröme, képessége és lehetősége utolsó leheletemig elkísérjen.
Boltresz Ervin
fafaragó
https://www.youtube.com/watch?v=GkB77cK9FS0
Normál és archív fotók
"Székely Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ22/10 • 1/100 • 3.3mm • ISO60
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Székely Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ22/10 • 1/100 • 3.3mm • ISO90
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Székely Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ22/10 • 1/173 • 3.3mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Székely Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ22/10 • 1/101 • 3.3mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Székely Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ22/10 • 1/50 • 3.3mm • ISO60
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
"Székely Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Székely Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ22/10 • 1/100 • 3.3mm • ISO60
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Élményképek