Czigler Győző (Arad, 1850. július 19. – Budapest, Ferencváros, 1905. március 28.) építész, műegyetemi tanár.^[1]

A Művészet nekrológja, részlet:
"Családjában régóta bent éltek az építő hajlamok. Szépatyja is építész volt, valamint nagyatyja, aki a múlt század elején Svájcból ideszármazván, Békés vármegyében telepedett le, kinek fia - Czigler Győző atyja - mint építész Aradon működött. Fiának ő adta az első építészeti ismereteket. Mellette esztendőket töltött, elsajátítva a gyakorlati fogások és tapasztalatok egy részét. Aztán az ifjú Czigler a bécsi képzőművészeti akadémiára ment, hol Hansen volt a professzora. Alig fejezte be tanulmányait az akadémia építészeti osztályában, meghalt az atyja s ekkor, a nyolcvanas évek legelején, ráháramlott, hogy atyjának összes megkezdett építkezéseit befejezze, így többek közt a borosjenői Rákóczi-vár restaurálását 1872-ben. Két esztendeig újabb stúdiumokkal foglalkozott s tovább képezte magát Németország nagyobb városaiban, majd Angol és Franciaországban, Olasz- és Görögország műemlékei közé is ellátogatott. Mikor Budapesten letelepszik, eleinte a székesfővárosi mérnöki hivatalban dolgozik. 1878-ban kapja az első komolyabb feladatot: ekkor építette az Andrássy-úti Saxlehner-palotát. Jelentős pozícióhoz jutott, mikor 1878-ban a műegyetem tanári kara megkínálja az ókori építészet tanszékével. Nagy buzgalommal felelt meg tanári hivatásának, rövidesen a műegyetem dékánja lesz s a kilencvenes évek elején igen agilis működést fejt ki a Magyar Mérnök- és Építész-Egyesületben, mint az egylet elnöke, majd tiszteletbeli tagja. Emellett műszaki cikkeket írt, megalapította a magyar anyagvizsgálók egyesületét, alelnöke volt az Iparművészeti Társulatnak, építészeti felügyelője a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőségének, tagja a zágrábi és belgrádi mérnökegyesületnek s részt vett számtalan szakbizottság funkciójában. A király harmadosztályú vaskorona-renddel tüntette ki."^[2]

Czigler síremlékéről olvasom: " A Műegyetemen az ókori építészetet tanította, síremléke is erről tanúskodik, mely az antik művészet motívumait vonultatja fel: alul egy füzérrel átfogott posztamensen egy ión oszlopfő nyugszik, felül pedig egy ún. akrotérion áll, mely az ókorban a templomok tetejét díszítette. Az alkotók, Kiss György és Dvorák Ede a sírkő törzsén egy mellkép formájában ábrázolták az elhunytat."^[3]

A síremlék hiányos. Talán két fém váza, urna vagy kandeláber rögzítését szolgálta a sír fedőlapjának keretéből kiálló néhány rézoxidos csavar. A "hiány" okát kerestem, de sajna, erről érdemi adattal nem szolgálhatok.

---