Szent Sebestyén-oszlop
Addig Sopron vármegye Kismartoni járásához tartozott.[1]
A település és a búcsújárótemplom történte összefonódik.
Stozingeni Rudolf a település kegyuraként 1644-ben olaszországi, lorettói útja után elkészíttette az olasz Fekete Madonna másolatát és a szobornak megépíttette a lorettomi kegykápolnát.
A törökök pusztítása után 1707-ben Esterházy Pál építtette újra az épületegyüttest, azaz a kápolnát, a templomot és a kolostort.
A környéken, a 17. és 18. században pusztító pestisjárvány szedte áldozatait.
A bazilika előtti parkban áll az 1680-ban épített fogadalmi Sebestyén-oszlop.[2]
A korinthoszi fejezetű oszlopon Szent Sebestyén mártíromságát látjuk.[3]
Sebestyén az egyik leghíresebb ókeresztény vértanú, akit besoroltak a tizennégy segítőszent közé.[4] Rómát megmentette a pestistől, - Róma városának patrónusa is -ezért főleg a járványok idején hívták segítségül. „A fűzőkészítők, halottvivők, íjászok, katonák, kefekötők, kertészek, magkereskedők, puskaművesek, tímárok, tűzijátékárusok, vaskereskedők védőszentjükként tisztelik.”[3]
A talapzaton, mellékalakként négy szent egészalakos szobra áll.
-Szent Rozáliát – fején rózsakoszorúval, kezében feszülettel, pálmaággal és koponyával látni, akinek közbenjárását szintén a járványos betegségek idején kérik. Szent Rozália tisztelete ezen a vidéken, a Rozália-hegység határában különösen érthető, hiszen ezt a település egykori ura, herceg Esterházy Pál teremtette meg.[5]
-Szent Rókus zarándok ruházatban, a szájában kenyeret hozó kutyájával, köpenyén a zarándokkagylóval ábrázolt.[6]
-Borromei Szent Károly „a szegénység és nyomorúság minden formáját próbálta intézményesen is orvosolni: árvaházakat, menhelyeket, ispotályokat, éhínségek idején népkonyhákat szervezett.”[7] Az 1576-os milánói pestisjárvány idején a magukra maradtak és nyomorúságot szenvedők támogatója volt. A papnövendékek és a papság védőszentje, de segítségül hívják a pusztító járványok idején is. Attribútumát a keresztben végződő pásztorbot a megrongálódás következményeként nem látható.
-Szent Pirmin bencés apát és missziós püspök és kolostoralapító volt.[8]
A szobrok Szent Rozália kivételével erősen sérültek, restaurálásra szorulnak.
[2] Sebestyén-oszlop: https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Loretto_(Burgenland)
[3] Szent Sebestyén: http://lexikon.katolikus.hu/S/Sebesty%C3%A9n.html
[4] Tizennégy segítőszent: http://lexikon.katolikus.hu/T/tizenn%C3%A9gy%20seg%C3%ADt%C5%91szent.html
[5] Szent Rozália: http://mek.niif.hu/04600/04657/html/unnepikii0045/unnepikii0045.html (Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium)
[6] Szent Rókus: https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_rokus
[7] Szent Borromei Károly: http://lexikon.katolikus.hu/K/K%C3%A1roly.html
[8] Szent Pirmin: http://lexikon.katolikus.hu/P/Pirmin.html
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f125615-e93269e4d54a87600118f0f4_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 195mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed5aa8ae42-22366e460d4c1c11b14ddf84_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 32mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f111798-c03e7f60beab45d96021493a_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-646aff7f0371c-38f8e3d5fbd0920d96f50da5_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/125 • 62mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-646aff7ef37a3-835b918e3d3faf70239d2dfe_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/160 • 122mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-646aff7eeeb5f-ccbfd23e0a51ca7fd8beb696_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 32mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f1166e2-a2400c3026e24a48184f98ca_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 52mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed5aa9760c-cbe51e95205ca546cb852cd6_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/200 • 135mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed5aa53367-dbc75502385af82508364600_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f11bd9f-6b615a873ed4d08ce2cee1ef_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 195mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed5aa76cb3-06a6dac50a76936da757827f_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/250 • 85mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f120750-ce0a1856be6ec0ceb8e728c5_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/400 • 58mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f13b5ee-f54b743f0bebffddce923a4a_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/40 • 135mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f127a7e-b66a2ad631b6ab73e5e8c137_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 58mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f13df1c-8d0b8d1929ba2a1619fcc41f_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 30mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed5aa506a2-7edb32a95b246510f8059eb8_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/50 • 185mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f149d04-f49133155f8826260a0dda5d_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f138908-cfa7b3533be16ba359f5a692_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 48mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed5aa81698-6cebb5277786f5d3ad81c854_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 28mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f151451-ae64f12d9a65981cab6d2fc4_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 110mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f12c28b-0da4574e542db0fee9014140_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 22mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f1319a1-9c1135e9f8cf0850fbcf8853_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/125 • 48mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f13476b-d37ba1c610805d933008af31_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 24mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f141f17-be92414c91050f953090a796_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 52mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f147295-6f4123e5812501d304bcbc88_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 22mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f14499a-3a04782a0f361cca403c837d_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/60 • 85mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed2f14df0b-156fb6d527ba1852143215cf_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 38mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed5aa5be95-6fd5b6a5aa54fa726e195358_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed5aa864ab-b2d5f190f8bd8cefee18d829_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/60 • 125mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed5aa62f56-14bfc2fcb27f43ff28f9348c_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-623ed5aa70d22-2f18ae5aad552030fa32bd05_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/250 • 90mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45217-646aff7f073cc-816e2155ebda53680788674a_4.jpg)
"Szent Sebestyén-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 210mm • ISO125