Borromei Szent Károly
Derencske dülő 2.
Négy üvegablak, a hívek adománya,1912-ben adományként került a templomba.[2] Ezekből hármat sikerült felújíttatni immár közel két éve. Valamivel több, mint egy évig tartott, amíg a templomba sikerült bejutni. Próbálkoztam, de Vácra érkezve, vonattal közelítve a kegytemplom kicsit kiesik. Hiába készültem, minden információ gyűjtés ellenére (misék rendje, ünnepek) odazarándokolva, csukott kapukat találtam. Sikertelen próbálkozások.
A kifüggesztett telefonszámot hívtam is, sikertelenül. Egyszer csak a kiírt időben valóban volt mise, így bejutottam... Hogy azóta miért nem készültek el a műlapok, kérdés, lehet a vadászat öröme győzött. Aztán született a döntés, az egyes üvegablakok külön műlapra kívánkoznak.
A 2020-as esemény, a templom ablakai restaurálásának első üteme volt, mivel a plébániahivatal pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. egyházi célú támogatására, így három üvegablak restaurálását rendelték meg. "E színes üvegablakok a 20. század valamennyi történeti emlékét őrzik, de szépségük túlmutat minden időn, és gyönyörűségük az Örökkévaló csodáját mutatja..."[2]
Ez az üvegablak nem került be az első ütembe. Egyértelműen a négy egykor adományozott ablakok egyike, amit az egységes stílus, a színek mélysége, a bordűr és a kompozíció egysége is megerősít. Jól megkülönböztethetők a templomban elhelyezett Ligeti-ablakoktól, amik egész más képet mutatnak. Ezt támasztja alá a Templomablak Anno szakértők által írt bejegyzése, ahol az alkotók nevét követve mutatják az itt készült fotókat.[4]
Az üvegablakok dokumentálva sajnos nincsenek. Gondolom, ha ezt az alkotást is sikerül felújíttatni, megjelenik hivatalosan is a cím, a téma. Egyértelműen egy főpapi méltóság – első ránézésre is püspöki rangúnak láttam – szegény embereket áldoztat. Beszédes az öltözék és a téma is.
Két püspöki rangú szent szerepel a szentek ismertetőjeleit összegző Wikipédia szócikkben. Mindkettőjük rögzített attribútumai "megengednék", hogy egyiküket, vagy másikukat lássam az ábrázoláson: elsősorban az öltözék, ill. az áldoztatás.[3]
Tanulmányoztam életútjukat, ami alapján úgy látom, Borromeo Szent Károly alakja jelenik meg a negyedik üvegablakon. A milánói származású, grófi családba született Károly, mostohaanyja döntését követve már 12 éves korában reverendát öltött. Élete során legfontosabb elhivatottsága a szegények segítése volt. " „Ezt az embert vasból gyúrták!” Jézus példája szerinti jó pásztor volt, Milánó érsekeként az 1567. évi pestis idején ... hősies önfeláldozással állt helyt a vész sújtotta városban, és ápolta a betegeket. Vagyonát, az ínséget szenvedőkre költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni, vigaszt öntött a lelkekbe. Menhelyeket állíttatott föl, a betegeket ideiglenes kórházakba gyűjtötték össze. A járvány tetőpontján zárlatot kellett elrendelni mindazoknak, akik saját házukban maradtak. Ezeknek – főleg a betegeknek és a haldoklóknak – az érsek ambuláns szolgálatot szervezett. Helytállása miatt az 1567-es járványt később „Szent Károly pestisének” nevezték el..." [5]
[2] Örömünk; megújultak... : https://vac-alsovaros.vaciegyhazmegye.hu/2020/07/07/oromunk-a-vac-hetkapolna-kegytemplom-uvegablakainak-megujulasa/
[3] Szentek ismertetőjelei: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentek_ismertet%C5%91jegyei
[4] A Hétkápolna üvegablakai: https://templomablakanno.blog.hu/2011/07/07/vac_hetkapolna
[5] Borromeo Szent Károlyról: https://www.magyarkurir.hu/kultura/-ezt-az-embert-vasbol-gyurtak-borromeo-szent-karoly
"Borromei Szent Károly" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Borromei Szent Károly" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/50 • 17mm • ISO1000

ƒ63/10 • 1/250 • 42.3mm • ISO3200

ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Borromei Szent Károly" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/30 • 17.5mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Borromei Szent Károly" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/50 • 34.5mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Borromei Szent Károly" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/20 • 34.5mm • ISO800

ƒ63/10 • 1/25 • 25.3mm • ISO800

ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Borromei Szent Károly" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO1600