Széll János (1820-1909) zalabéri plébános volt 1853-1900-ig. Szolgálati éveinek emlékére és Isten dicsőségére emeltetett egy szép kőkeresztet a temetőben1902-ben.
A település kismonográfiája is megemlékezik róla.
Aktív és erős jellemű ember volt. Nem félt szembekerülni a helyi grófi családdal vagy a nemesekkel sem. Hozzákezdett egy História Domus-hoz, de nem jutott vele messzire, "mert amint a panaszokhoz ért, mintegy elmerült a
kátyúban." Mivel nem volt hajlandó Pejacsevics grófnő kedvéért reggel 1/2 9-kor misézni, "a grófnőt úgy magára haragította, hogy az többé nem engedte a kastélya előtt elmenni, inkább egy nagy kanyar beiktatásával kijjebb tetette a templomhoz vivő utat." A nemesekkel az iskolaépítés miatt került konfliktusba: "Azok ugyanis sem az iskolaépítéshez, sem a leégett plébánia újjáépítéséhez nem akartak segítséget nyújtani. A költségeket ugyan az új uraság fedezte, de a fuvart a népnek, köztük a nemeseknek kellett volna szolgáltatniuk. Az új iskola 1892-ben épült a tanítólakással együtt. Ez utóbbi 1891-ben, a plébánia pedig 1893-ban égett le. Mindkét ügyet a bíróság elé vitte a plébános, meg is nyerte azokat, de igen meggyűlölték." Plébánossága idején felújíttatta a plébániát. 1900-ban ment nyugdíjba, ezután Keszthelyre került a rokonaihoz, ott is halat meg. Emlékét Zalabérben a temetőben a nagy kőkereszt őrzi. ^[1]
A kereszt alkotója a keszthelyi kőfaragó, Horth Sándor.

---