Ratkó József-dombormű

Nagykálló, Árpád utca

Állapot: Lebontott

Nagykálló
Árpád utca
Az egykori kultúrház bejárata mellett volt a falon.

Felállítás1994


Hőgye Lajos Tibor
2022.05.25. 13:08
A nyírségi város új kultúrházát 1975 decemberében adták át a város fő tere mellett."ÚJ JÁRÁSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT épült Nagykállón. A szombaton átadott épületben kapott helyet a járási könyvtár, a mozi, az MHSZ járási szervezete s jó néhány klubszoba is."[1] Itt töltötte életének jelentős részét, huszonöt évet haláláig a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Ház igazgatójaként Ratkó József költő, drámaíró, műfordító. Tisztelete jeléül, halálának ötödik évében portrédomborművet állított a város az intézmény bejárata mellé. Alkotója Tóth Sándor szegedi szobrász, kinek már Nyíregyházán is látható egy Ratkó-domborműve.[2] Sajnos az épület már kicsinek bizonyult az intézmény is elhagyta 2005 körül, így 2020-ban elbontásra került a sokáig üresen, elhagyatottan álló épület; utolsó éveiben már nem emlékszem, hogy láttam volna a bejárat melletti domborművet sem...
Források:
[1] A kultúrház avatásról: Magyar Hírlap, 1975. dec. 7. vas. (Köszönettel Ádynak!)
[2] A költő és Nagykálló kapcsolatáról: Harsányi Gézáné: Kálló kincsei, 36, 145-146. o.
További linkek
A költőről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ratk%C3%B3_J%C3%B3zsef




Cím alapján hasonló

"Ratkó József-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
484048
Fotózva
2009. június
Évszám
2009
Feltöltve
2022.04.11. 13:45
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ32/10 • 1/125 • 6.6mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.04.11. 13:45
2009. június

"Ratkó József-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
484049
Fotózva
2009. június
Évszám
2009
Feltöltve
2022.04.11. 13:45
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/640 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.04.11. 13:45
2009. június
Összesen 2 fotó

Műlap története

22.05.25. 13:08
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Ratkó József-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.