Szoptató anya
Nagyerdei körút
A képeken részletek az avatóünnepségből is, melyet az Anyák napjára időzítettek (időközben töröltem őket, csak egy maradt, helyhiány miatt).
A szobor első változatát Medgyessy Ferenc még az első világháború alatt, 1917-ben mintázta asszonyáról a lengyel Maria Kienich-ről és közös kislányukról. Később vissza-visszatérő téma lett ez a szobor is (mint pl. a Táncosnő), munkássága során.
A rendelkezésemre álló könyvek (amit lehetett, mindent megszereztem) nem tisztázzák, hogy most akkor pontosan mikor is került ki először ebben a formában (bronz, 180 cm magas) Debrecen valamelyik pontjára.
A polgármester avatóbeszédében elmondta, hogy a szobor sok évet pihent a Hőszolgáltató Vállalat pincéjében, és hogy a szocializmusban tűnt el a köztérről.
No meg arról, hogy tévesen írták ki a talapzatra a szobor címét. Ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy egyrészt megpróbálnak figyelni a szoborra (egy focipálya mellett avatták fel), másrészt befejezik a szobor körüli parkosítást, és padokat helyeznek el körülötte.
A Gellérthegyen elhelyezett szobor nekem 1954-es dátummal szerepel. Az is itt van a lapon.
Találtam egy régebbi Debrecen útikönyvet, melyben van egy kép, ahol ez a szobor a Medgyessy Emlékmúzeum megnyitásakor (1981-ben) az udvar közepén volt, ott ahol most a Radnainé síremléke látható. Egy évvel később már a másik szobor volt a múzeum udvarának közepén; vagyis 1982-ben tűnt el az alkotás köztérről.
2001-ben a Hajdú-Bihari Napló azt írta, hogy 1999-ben a megye kezeléséből városi tulajdonba került a szobor. A Cívis Ház Rt. a Kenézy Gyula Kórház adósságának fejében kapta meg, egy másik szoborral együtt. A másik mű a Nelli almával, amit a Holló László Emlékház kertjében helyeztek el.
Megtaláltam a közgyűlés jegyzőkönyvét. Már akkor is helytelen címmel terjesztették elő a szobor újbóli elhelyezésére a tervet: http://srvcom.debrecen.hu/testulet/Dokumentumok/Kultur%C3%A1lis%20Bizotts%C3%A1g/2009.04.29/7/2619.html
2010. szeptember: A szobor és környezete nagyon rendben van. Szépen körül kerítették, de a kerítést növény borítja, tehát egy védett területre került a Szoptató anya. A padok is megvannak az ígéret szerint. Az alkotás hibás címén máig nem változtattak.
2021 tavaszán a szobrot és környezetét újra fotóztam.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fc414dfa1634939ac6d3d9ff7723bfba_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/18ae1fe18d6ac0b46729de027c528383_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f69a9a5fb39931f58d6196b2da009ef1_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/67ac283aa1dcb5c2814e4f098d5156e4_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/eeddb9c8d4cdae579785bedbcc25a989_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/152e66488a92f5a78f61be69195d15aa_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b567d7721e6badac29baccde516935ad_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8cc9081b341a44683e0792b4cd2b2182_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8c1a365f2e8b1271dd28249ba9c8eb55_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a4536-61005ae8ceca2-6d573ba006041c54195fc4c1_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a4536-61005ae8d1016-766f6b259b65610ffc6de639_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 11.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a4536-61005ae8d29b6-f1f3298ae6d05055962b5549_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 8.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a4536-61005ae8d414a-783e1bf4bc5d055b824bc816_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/100 • 11.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a4536-61005ae8d5368-e496659a3e518ca3cb666278_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 6.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a4536-61005ae8d73e4-1d3c555122e8736ae6d09a87_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 21.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a4536-61005ae8d8f2a-915cc3fba46e85a9baa6b8de_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 34.5mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a4536-61005ae8da37f-003fc3e316010a62eb8f5769_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • 13.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a4536-61005ae8db9c1-2d279d448326977cc6f26cc8_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6de144cd6f26f9ce791d9574685c2789_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8d5698af2414cfbffb2bf37da249095c_4.jpg)
"Szoptató anya" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8ff291694895cfad98588ecbe5eadcbf_4.jpg)