Bagi Ilona 1911-1933

Munkás, a munkásmozgalom résztvevője, a kommunista ifjúmunkás-mozgalom tagja, a Vörös Segély aktivistája.

A síremléket díszítő munkás és munkásnő kalapácsot tartó vörösre festett beton alakját Goldmann György szobrászművész készítette. Az alkotást többszöri felállítás után 1944-ben összetörték a nyilasok. ^{[1] [2]}

Ennek a szobornak mintájára készült Herczeg Klára szobrász 1971-ben felavatott Bagi Ilona emléktábla.

"....A Munkás és az Ülő munkás visszafogott energiái viharos erővel törtek föl az ugyanebben az időben készült kétalakos kompozíción, a Bagi Ilona síremlékén (1934). A Vörös Segély Goldmant kérte fel az illegális munka közben életét vesztett kommunista munkáslány emléktáblájának elkészítésére. Goldmann emléktábla helyett súlyos formákból páratlan erejű körplasztikát készített. Másfélszeres életnagyságú kompozíciója magával ragadóan jeleníti meg a lehanyatló munkáslányt, akitől robusztus ifjúmunkás veszi át a kalapácsot, a munka és a harc jelképét, s akiért bosszúálló haraggal lendül előre. Jószerével csak két fej és két kar egy tömbbé komponálásával szűkszavú szobrászatának egyik kiemelkedő alkotását hozta létre, melyhez „hasonló jellegű és erejű agitációs szobrot hiába keresnénk a kortársak művei között'' (Kontha Sándor)...." ^[3]

"Ez a gondolat ihlette a kommunista szobrászművészt is, amikor az illegális KMP felkérte, hogy készítse el a csepeli munkáslány síremlékét. , a Szocialista Képzőművész Csoport egyik vezetője, az illegális KMP tagja méltó emléket akart állítani Bagi Ilonának. Másfélszeres ember nagyságú műkő síremléket alkotott Ipoly utcai műtermében - egy ifjú munkáslányt ábrázol, akinek lehanyatló kezéből ifjú munkástársa veszi át a kalapácsot. A szobor színezése is meghökkentő - a síremlék tűzpiros volt. Hogyan jutott ki a temetőbe e nem könnyű alkotás? Goldmann azt az utasítást kapta, hogy a szobrot éjjel vigyék ki kiskocsin a Váci útra és hagyják ott. Ez meg is történt - akik a szobrot odáig szállították, nem láthatták azokat, akik továbbvitték. Csepeli munkások szállították ki éjnek idején a temetőbe és helyezték el a feltűnő síremléket. És ezzel elkezdődött a szobor kálváriája. Először a helyi esperes kanonok tiltakozott a síremlék ellen a Csepeli Újságban írt cikkében. Ezután a rendőrség beidézte a szülőket és követelte a sírkő eltávolítását. A párt úgy döntött: elviszik a szobrot a temetőből, hogy ne zaklassák Bagi Ilona szüleit. A Nemzeti Szalonban hirdetett kiállítás zsűrije azonban váratlanul elfogadta és központi helyre állította Goldmann György művét. A kiállítás után pedig a sajtókritikák méltatásával visszakerült a csepeli temetőbe. Ezzel azonban a szobor története még nem ért véget. Az esperes nem nyugodott bele a szokatlan síremlék jelenlétébe, s ismét követelte azonnali eltávolítását. „Ekkor a Duna árterébe ástuk el, jó fél esztendeig víz alatt volt, mégsem esett baja - emlékezett vissza Szabó János. - És aztán harmadszor is visszavittük a temetőbe, őriztük, nem akartuk megengedni, hogy ellenségeink elpusztítsák.” Egy éjszaka azonban mégis védtelen maradt, és Endre László Pest megyei alispán utasítására a temetőkertész ledöntötte és darabokra törte. A törmeléket is elvitték a temetőből és Csepel különböző pontjain szétszórták. Mogyorónyi darabok hevertek az útszélen, míg egyszer csak Gubancsik Ágoston csepeli munkás azonosítható részeket talált a révátkelőhely közelében. „A Dunától mintegy 300-400 méternyire bukkantam rá a síremlék egyik jellegzetes részére, a munkásfigura feltartott öklére - emlékezett vissza később. - Nyomban és minden kétséget kizáróan felismertem, hiszen a szobor életem és mozgalmi múltam egyik felejthetetlen emléke. Az ököltől néhány lépésnyire, most már keresés után, a leányfej homlokrészét is megtaláltam. Mind a két töredéket hazahoztam.” Bagi Ilonáról a felszabadulás után több közintézményt neveztek el. Herczeg Klára szobrászművész a XX. kerületi Bagi Ilona Szakközépiskola falára Goldmann György szobra után reliefet készített, amely megőrzi a gondolatot, Bagi Ilona utolsó üzenetét: „... én kiejtettem a zászlót a kezemből, de ti vegyétek fel és vigyétek tovább!” Kása Istvánná ^[1]

---