Pilinszky János születésének 100. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak tavaly, 2021. novemberében, pontosabban éppen születése napján Gárdonyi Géza szülőháza falán, az ott kialakított panteon új darabjaként. Az emlékfal domborművei Fejér megyei költőkre és írókra emlékezik, melyet 2014-ben, Gárdonyi Géza születésének 151. évfordulóján huszonkét dombormű avatásával hoztak létre, majd később bővítettek.
Pilinszky János (1921–1981) egészen különleges, nagytehetségű tagja volt a magyar írók-költők társaságának. Elhangzott: "Pilinszky megmutatta másoknak azt az istenkereső utat, amit ő folyamatosan újra és újra járt."^[1] Műveit az örökös útkeresés, egyben istenkeresés jellemezte, amivel meggyőzni senkit nem akart, csak megosztani másokkal gondolatait. Az avatóbeszéd a kommunista diktatúra idején betiltásról beszélt máshol ez kevésbé hangsúlyos. Háttérbe szorult és volt öt év, amikor nem publikálhatott és megítélése csak később enyhült, a 70-es években "...a hazai irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként kezdték számon tartani". ^[2] Szerencsére viszonylag szép számmal jelentek meg művei még életében is, igaz, hosszabbnak látszik a lista, ami a későbbi kiadásokról szól. ^[3]
Úgy életrajzáról, mind munkásságáról átfogó lap érhető el a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján. ^[2]
Úgy gondolom, egy versével mindennél jobban őt idézzük.
Magamhoz (1942-ből):
"Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.
...
S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:
az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se."

---