Budapest, II. kerület, Frankel Leó út 17-19.

Budapest
II. kerület, Frankel Leó út 17-19.
Az irgalmasrendi kórház lépcsőcsarnokának fordulójában

Avatás1935. október 11.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kectam
2022.07.11. 14:27
Az 1903-ban épült kórház lépcsőcsarnokában a lépcső vonulatát követő falakon 17 csúcsíves fülkét alakítottak ki. A fülkékben a magyar orvostudomány egy-egy hírességének égetett agyagból készült mellszobrát helyezték el. Napjainkra 13 maradt, legalábbis ennyi van kiállítva.
Az 1930-as évek elején az Irgalmasrend akkori vezetősége úgy döntött, hogy a magyar orvostudomány egy-egy hírességének emléket állít szobrok képében és a kor fiatal művésztehetségeire bízza ezek elkészítését. Így kapott felkérést Mikus Sándor Bársony János szobrának elkészítésére. [1], [2]

Bársony a Szatmár megyei Nagykárolyban született 1860-ban, iskoláit helyben illetve Szatmáron végezte, orvosi diplomáját 1884-ben Budapesten vehette át. A budapesti szülészeti és nőgyógyászati klinikán Kézmárszky Tivadar tanár mellett gyakornok, majd tanársegéd, 1903-tól - Kézmárszky halála után - az intézmény vezetője lett. Munkássága alatt a szülészettel és a gyermekágyi láz problémakörével foglalkozott. Több szakkönyvet és publikációt írt. Vitathatatlan helye van a magyar orvostudomány nagyjai között. [3]

A mellszobor beleillik a többi alkotó által készített művek sorába: az Irgalmas rend pontos előírásainak megfelelően készült, életnagyságnál kicsit nagyobb méretben, terrakottából, illetve előírhatták, hogy ne dolgozzák ki a szobrok szemét. Amíg a többi szobornál könnyen megoldható volt, Bársony szobránál Mikus gondban lehetett, mert Bársony szemüveges volt!
Első pillantásra olyan, mintha valamiféle maszk lenne rajta, aztán, ha jobban szemügyre veszi az ember látja, hogy mintha szemüvegének a szára lenne a kétoldalt az arcán. De mintha nem lenne a szemüveg két fele összekötve! Időskori Bársonyt látunk, haja már megkopott, régi felfelé kanyarított bajuszát már rövidre vágva hordja. Arca és ruházata letisztult, tekintete a furcsaságok ellenére bizalmat sugároz. Ez a mellszobor is mint társai egy 60x60 cm-es műkőhasábon áll.
Források:
[1] Mátyás Péter - Az irgalmasok kórházának új szobrai - Magyar Művészet 11. évfolyam (1935) 297. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarMuveszet_1935/?pg=306&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)
[2] Gömör, Béla (2019) Orvostörténeti szoborpanteon a Budai Irgalmasrendi Kórházban. Orvosi Hetilap, 160 (38). pp. 1519-1521 - http://real.mtak.hu/105159/ (letölthető pdf)
[3] Bársony János életrjazi adatai: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1rsony_J%C3%A1nos_(orvos)

kectam műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
492298
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2022.07.08. 08:07
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/13 • 4.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.07.08. 08:07
2019. január

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
492299
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2022.07.08. 08:07
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/10 • 4.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.07.08. 08:07
2019. január

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
492300
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2022.07.08. 08:07
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/14 • 4.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.07.08. 08:07
2019. január

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
492301
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2022.07.08. 08:07
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/13 • 4.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.07.08. 08:07
2019. január

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
492302
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2022.07.08. 08:07
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/10 • 4.2mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.07.08. 08:07
2019. január

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
492303
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2022.07.08. 08:12
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/10 • 4.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 22.07.08. 08:12
2019. január
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.07.11. 14:27
A közösség publikálta kectam "Bársony János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.