Közel 10 éve jártam ennél a templomnál először. Nagyon izgatott a Czagány-könyv alapján felfedezett, a budai várpalotában egykor volt Szent Jobb kápolna története, abból is a Róth Miksa nevével fémjelzett Szent István-mozaik, amit 1958-ban (a kápolna rekonstruált változata felépítése után) ide menekítettek. Részletesebben ld. a kapcsolt lapot. Természetesen, ha ott jártam és két szobor is állt a kert különböző részein, azokat is fotóztam. Aztán feledésbe merült.
Alkotójuk ismeretlen, és tulajdonképpen nem biztos, hogy kiemelkedő alkotások, vagy talán mélyen, a láthatóan rendszeresen ismételt festés következtében a több rétegnyi festék alatt.... ki tudja?
A lakosság növekedésével a 19. században már nőtt az igény egy templom építésére. A terv 1930. novemberében valósult meg a város központi részén, Árpád-házi Szent Imrének ajánlották. A bővítés, a Szent Jobb kápolna felépítése 1958-ban történt. Itt őriznek (2001. augusztusától) egy Szent Jobból származó ereklyét
Magát, a templomot Medgyasszay István tervei alapján építették, az alkalmazott 'átérzett' magyaros szecessziós' stílus jellegzetes. Külső formáiban az erdélyi építészet hagyományait követi, de homlokzati elemeit a Balaton környéki épületekre jellemző permi vöröskő jellemzi.^[1]
A kert jobb szélén áll a titulust adó Szent Imre szobra. Semmi írásos nyoma nincs, alkotóját, a felállítás évét sem találtam. Az ábrázolás a szokásos Szent Imre-képet követi: atyja, Szent István reménybeli, de korán elhunyt utódja a hercegi koronával fején és öltözékben áll, Kezében egy liliom csokrát tartja, ártatlansága jelképeként.
A kapcsolódó legendából: "..A mondák pedig a ,,liliomos herceg” alakját még jobban kiszínezték, mint apjáét, István királyét. Szüzessége miatt századokon át valami nőies, finom, nem e világból való alaknak rajzolták. Sík Sándor neves irodalomtörténész szerint ezzel szemben: „Szent Imre kétségtelenül erőteljes, férfias jelenség volt. Kétféle vér egyesül az ereiben: apai és anyai öröksége bár kétféle, de édestestvére egymásnak. Mindkettő a hősiességnek, a hivatásnak, a heroizmusnak hagyománya. Az apai vér Árpád vére, aki maga is folytatója volt a honfoglaló ősök hősies hagyományának. Szent István hitvédő harcaiban átlelkesült, átszellemült ez a vér, de erejéből, bizonyos értelemben még ősi vadságából, fiatalos nyerseségéből is alig vesztett. Nem lehet kétséges, hogy Szent István, az uralkodó, a hadvezér és diplomata saját trónusának várományosát is uralkodónak, hadvezérnek és diplomatának nevelte.”

---