Szent Márton templom üvegablakai
A szentély két oldalán az ablakokban, két szép gazdagon díszített ólomüveg látható, Jézus és Mária Szent Szíve, ábrázolással. Az ablakokat gazdag magyar családok adományozták a katolikus közösségnek, Ligeti Sándor budapesti üvegművész alkotásai.
Bal oldalon Puttókkal és virágokkal díszített oszlopos baldachin alatt áll Jézus, kitárt lángoló szívvel. Fehér ingben, vállán zöld és vörös palásttal. Kezein láthatók a stigmák, jobb kezével az égre, baljával szívére mutat. Lába alatt olvasható az adományozok neve, két oldalán Szűz Mária és Szent József portréja látható, és az alkotói szignó és a készítés éve olvasható.
A másik oldalon Mária alakja, hasonló háttérben áll. Kezeit széttárva előre néz, jellegzetes kék ruhában ábrázolta a művész. Mellén szétnyílva feltárul égő rózsakoszorúval övezett szíve. Mezítlábas alakja alatt az adományozó neve, és az alkotói szignó valamint a készítés éve látható.
"Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Magát az Istenembert ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. Jézus szíve Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe." [2]
"A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve, a teljes ártatlanság, valamint a megtestesült Ige és a megváltott ember iránti anyai szeretet jelképe. Tiszteletének alapja a Szeplőtelen Fogantatás és az istenanyaság. Ezt az emléknapot Jézus Szentséges Szívének fő ünnepe után tartja az Egyház." [3]
[2] Jézus Szentséges Szíve: https://www.magyarkurir.hu/hirek/jezus-szentseges-szive
[3] Mária szíve: http://www.ferencesekzeg.hu/boldogsagos-szuz-maria-szeplotelen-szive/

"Szent Márton templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ190/100 • 1/20 • 6mm • ISO422
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Márton templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/60 • 80mm • ISO800

ƒ45/10 • 1/160 • 80mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Márton templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Márton templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 85mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Márton templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/200 • 140mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Márton templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/160 • 80mm • ISO250

ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Márton templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 180mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Márton templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 300mm • ISO800

ƒ71/10 • 1/400 • 300mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Márton templom üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/400 • 300mm • ISO3200