Amikor az Attila úton lefotóztam a kora délutáni napban szorgos dolgukat végző atlaszok szoborpárját, nyár vége volt. Most, hogy mínuszba fordul, visszasírom ezeket a napsütéses napokat...

A ház, aminek kapuját az atlaszpár őrzi a 19. század fordulóján épült. Története – egyben a megrendelők története – olvasható az Urbface oldalán. Innen megtudhatjuk, hogy korábban is állt már itt egy ingatlan, amit romantikus stílusban építettek 1862-ben. Ezt vette meg Gamauf Károly és felesége. Gamauf tehetős ember volt, több ingatlan tulajdonosa, foglalkozása szerint mészáros. A korábbi épületet lebontották, helyére egy három emeletes, eklektikus stílusú bérház épült, amit Stettner Gusztáv tervezett, de az építőmesterek neve is ismert.

Sajnos, időközben Gamauf meghalt, az örökös fia, Gamauf Gyula bankár volt. Az épület pedig a későbbiek során nem kevés ismert ember lakóhelye lett.^[1]

Érdekességként említem: Gamauf Károly felesége, Schlaucher Erzsébet 1913-ban (fia halálát követő év) Hűvösvölgybe helyezte át székhelyét, a szépséges ősfás telekre építtetett villában lakott, aminek tervezője ugyancsak Stettner volt. Ezt, ill. a kapcsolódó történetet Verassztó Gábor bontotta ki anno (a műlapot kapcsolom).

Mindennek viszont nem sok köze van az atlaszokhoz. Ők az eklektika jellegzetes figurái – a kapu két oldalán örök szolgálatban. Korábban úgy figyeltem meg, hogy rendszerint az atlasz-párok egyike idős, másik fiatal. Figurájuk, habitusuk is ennek megfelelő, eltér.
Itt azt látom, ez a megfigyelés közel nem 100%-os. A két kigyúrt figura azonos korosztályt képvisel, már előrehaladott korban. Hosszú szakállt viselnek és alsó testüket, ami aztán egy tömbben végződik, lazán redőzött és áthurkolt lepel fedi. Ellentétes oldali kezükkel támasztják az épület terhét képviselő erkély konzoljait.

---