Szülővárosom és egyben lakhelyem mind a mai napig tartogat meglepetéseket. Jó két éve annak, hogy felvettem az egyik szakképző iskolával a kapcsolatot, egy réges-régi sgraffito után nyomoztam. Nem telt el sok idő, érkezett is a pozitív visszajelzés. A keresett műalkotás valóban náluk van, azonban egy kis akadályba ütközik a megtekintése, egy polcsor takarja. Az iskola teljes mértékben már akkor is nyitott volt egy előre egyeztetett időpontban történő elbontására és a sgraffito láthatóvá tételében. Én csúsztam időben óriásit, mea culpa. Szerencsére ami késik nem múlik, ismét felvettem velük a kapcsolatot. Rendkívül segítőkész és barátságos fogadtatásban volt részünk az intézményben.

A város szélén álló egykori csendőrlaktanya épületét 1954-ben vette birtokba a Várpalotáról Székesfehérvárra átköltözött "323-as". (A városban mind a mai napig sokan még így ismerik az iskolát, holott azóta Vörösmarty Mihály nevét vette fel.)
"Az iskolára és az általa képzett szakemberekre egyre nagyobb igény mutatkozott, hiszen az államosítás után, a központi beruházások érdekében sürgősen szükség volt az építőipari szakmunkásokra. Így Székesfehérvárra szinte az egész ország területéről küldték a tanulókat az őket beiskolázó vállalatok. 1962-ig csak kőműves szakmára oktatott az iskola."^[1]

A növekvő tanulólétszám miatt újabb épületek kezdték el körbeölelni az egykori laktanya épületet. Az első nagyobb méretű hozzáépítés a 60-as évek elején történt.

"Az új épületben újabb 100 fő részére biztosított a tervező kulturált elhelyezést. Földszintjén előcsarnok-, társalgó, étterem, 250 fős konyhaüzem, szolgálati lakás; emeletein játékszobák, könyvtár, a hálóhelyiségek, nevelőszoba és a járulékos helyiségek, — mosdó, WC csoport — nyertek elhelyezést."^[2]

A II. emeleti - korábban társalgóként illetve tanácsteremként - használt helyiség díszítésére Somogyi János festőművész kapott megbízást. A város felé néző falfelületen az iskolában folyó oktatás szimbolizálásaként egy építkezés munkafolyamatai elevenednek meg a szemünk előtt. Bal oldal kettő fiatal látható, amint éppen egy japánert tolnak, középen egy idősebb köpenyben lévő férfi (akár oktatóként is tekinthetünk rá) egy fiatalabb kollegájával (nevezhetjük talán tanoncának) a tervrajzot tanulmányozza, míg a műalkotás zárásaként jobb oldalt egy hatalmas betonkeverő látható, melyet egy kantáros nadrágot viselő, kezében lapátot tartó nő kezel. Utóbbi egyértelműen a világháborút követően útjára indított "Gyertek lányok traktorra" propaganda folytatása, ahol a szocialista korszak nőideája már nemcsak a mezőgazdaságban állta meg a helyét traktorosként, hanem "férfias jegyekkel felruházva" a gyárakban, illetve koedukált építőbrigádokban is.

A helyiségbe - melynek falán a műalkotás található - évtizedekkel ezelőtt az iskola könyvtára költözött, a falfelület elé egy polcsor került, mely szinte teljes mértékben eltakarta. Az iskola egyik vezető munkatársa, Stohl István a hét elején történő megkeresésem során "akcióba lépett" és diákjaival rövid időn belül láthatóvá tette számunkra.

Fantasztikus élményben volt részünk, nagyon szépen köszönjük a segítőkészségét és szívélyes "idegenvezetést"!

---