Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 8.

Állapot: Elpusztult

Alternatív, helyi címek:Történelmi tabló

Kiskunfélegyháza
Petőfi tér 8.
Az egykori pártszékház földszinti tanácstermében volt.

Készítés1967

Fóth Ernő (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2023.02.06. 21:01
1965. tavaszán vehette birtokba az MSZMP, a KISZ és a Munkásőrség a Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. szám alatt felépült járási és városi pártszékházat. Természetesen ez az épület sem maradhatott művészeti alkotások nélkül; földszinti tanácstermének egymásra merőleges falfelületeinek díszítésére Fóth Ernő festőművész kapott megbízást.[1]

A 35 négyzetméteres freskó 1967 őszére készült el, melyről több újságcikk is beszámolt. A műalkotás átvételével szinte egyidőben nyílt meg a festőművész kiállítása a városban.[2]

"Elkészült a freskó, melyet Fóth Ernő készített a járási pártbizottság vb-termében. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűri-bizottsága a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott az október 9-én átvett, országosan is kiemelkedő alkotásról. A felszabadulás óta ilyen jellegű műalkotás nem készült, mivel művészettörténetileg is jelentősnek ígérkezik: a magas értékű kompozícióban jelentkeznek a város haladó hagyományai, küzdelme, múltja és eredményes jelene. Az alkotás tökéletes összhangban van a helyiség rendeltetésével, belső térkiképzésével, s azonkívül, hogy az egész falat körben kitölti, a nemes pátosz mellett az intimitás is nagyszerűen érvényesül.
A freskó átvételét megelőző napon mutatkozott be Fóth Ernő táblaképeivel a Kiskun Múzeumban; freskójával és kiállításával igazolja, hogy a szocializmus átfogó problémáinak ábrázolása mellett a művész képes az intim emberi érzelmek aprólékos ábrázolására is."[3]

Aszalós Endre művészettörténész Fóth Ernő munkásságát bemutató és összefoglaló könyvében már "Történelmi tabló" elnevezéssel tesz róla említést.

"A bejárattól jobbra eső rövidebb falon indul a freskó ikonográfiai programja. A félegyházi Hattyúház előtti rézsútos térszakaszban, széttört börtönrácsra utaló ajtóbejárat előtt Dózsa parasztjainak egy csoportja emlékeztet régmúlt idők forradalmi mozgalmaira. A lovak indulása előtti nyugtalansága, ágaskodó íve köti át az eseményt a pusztíthatatlan őserőt sugárzó nők drámai csoportjához, a derékszögben folytatódó, hosszanti fal első jelenetéhez. A családot jelképező emberpár, majd a szabadságot és az újjáépítést üdvözlő két férfialak zárja a szerkezeti szimmetriát és egyensúlyt biztosító kompozíciót.
Kinyújtott kezükkel a fejük fölé emelt zöldellő faággal, lobogó zászlóval, a világégés utáni újjáépítés attribútumaival (állványzat, daru, stb.) záródik a freskóciklus központi jelenetsora. A falpillér által osztott rövidebb és keskenyebb szakasz a terem bejárata fölött helyezkedik el. Ide a város jellegzetes épületeinek együttese került, s néhány motívum átkötődik a ciklust záró másik rövid fal jeleneteihez. A háttérben egy mezőgazdasági gép részletei láthatók, amelyek előtt fiatal, várandós nő pihen. Itt középpontba került a fő jelenet: a gyermekét maga előtt tartó álló nőalak, mellette sudár termetű fiatal lány helyezkedik el az Élet megújulását jelképező kenyérrel. Háttal álló, állványzat előtt tevékenykedő, s ettől jobbra tervrajzot ölében tartó, ülő férfialak zárja a freskó-körképet. "[4]

A rendszerváltást követően a pártszékház épületébe a zeneiskola költözött. Kapott információk alapján a freskó nem az akkori birtokba vételt követően semmisült meg, hanem pár évvel ezelőtt egy felújítási, átépítési munkálat során. Az egyik falfelület elbontásra került, a másik - megmaradt - falfelületet egyszerűn lefestették, a műalkotás sajnálatos módon teljes mértékben megsemmisült.
Források:
[1] Titkok a levéltárból - A pártházról: https://felegyhazikozlony.eu/hirek/17340/titkok-a-leveltarbol-a-parthazrol
[2] Elkészült a körfreskó - Petőfi Népe, 1967. szeptember 10. (22. évfolyam, 214. szám): https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiNepujsag_1967_09/?pg=79&layout=s
[3] Történelmi műalkotás - Félegyházi Közlöny, 1967 (12. évfolyam, 1-51. szám)1967-10-13 / 41. szám: https://library.hungaricana.hu/hu/view/Kiskunfelegyhaza_FelegyhaziKozlony1956_1967/?pg=80&layout=s
[4] Aszalós Endre: Fóth Ernő (Körmendi Galéria, 2007 - Budapest, Sopron) - 21. oldal: https://mek.oszk.hu/07200/07240/07240.pdf
További linkek
Fóth Ernő életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/alkotok/megtekintes/3955/foth-erno
Fóth Ernő életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B3th_Ern%C5%91

Szapet műlapja

Kapcsolódó
Életfa

Cím alapján hasonló

"Freskó" c. alkotás fotói

Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
515988
Forrás
Muralia Hungarica 1978.
Feltöltve
2023.02.08. 21:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.08. 21:53
Archív felvétel

"Freskó" c. alkotás fotói

a freskó részlete
Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
515989
Forrás
Muralia Hungarica 1978.
Feltöltve
2023.02.08. 21:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.08. 21:55
Archív felvétel
a freskó részlete

"Freskó" c. alkotás fotói

a freskó részlete
Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
515990
Forrás
Muralia Hungarica 1978.
Feltöltve
2023.02.08. 21:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.08. 21:56
Archív felvétel
a freskó részlete

"Freskó" c. alkotás fotói

a freskó részlete
Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
515991
Forrás
Muralia Hungarica 1978.
Feltöltve
2023.02.08. 21:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.08. 21:57
Archív felvétel
a freskó részlete

"Freskó" c. alkotás fotói

Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
515992
Forrás
Muralia Hungarica 1978.
Feltöltve
2023.02.08. 21:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.08. 21:58
Archív felvétel

"Freskó" c. alkotás fotói

Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
515993
Forrás
Muralia Hungarica 1978.
Feltöltve
2023.02.08. 21:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.08. 21:59
Archív felvétel

"Freskó" c. alkotás fotói

Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
515994
Forrás
Muralia Hungarica 1978.
Feltöltve
2023.02.08. 22:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.08. 22:00
Archív felvétel

"Freskó" c. alkotás fotói

Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
515995
Forrás
Muralia Hungarica 1978.
Feltöltve
2023.02.08. 22:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.08. 22:01
Archív felvétel

"Freskó" c. alkotás fotói

Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
516667
Forrás
Aszalós Endre: Fóth Ernő (Mai Magyar Művészet sorozat - Képzőművészeti Kiadó , 1985)
Feltöltve
2023.02.16. 18:04
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/190 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.16. 18:04
Archív felvétel

"Freskó" c. alkotás fotói

Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
515878
Forrás
Aszalós Endre: Fóth Ernő (Körmendi Galéria, 2007 - Budapest, Sopron)
Feltöltve
2023.02.05. 18:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.05. 18:34
Archív felvétel

"Freskó" c. alkotás fotói

a freskó részlete
Alkotó
Fóth Ernő (festőművész)
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
515874

515875

515876

515877

515879

515880

515881

515882

515883

515884
Forrás
http://fototar.mi.btk.mta.hu/images/sm/N48910.jpg
Feltöltve
2023.02.05. 18:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.05. 18:36
Archív felvétel
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.02.16. 18:04
1 új fotót töltöttem a "Freskó" műlaphoz
23.02.08. 22:01
1 új fotót töltöttem a "Freskó" műlaphoz
23.02.08. 22:00
1 új fotót töltöttem a "Freskó" műlaphoz
23.02.08. 21:59
1 új fotót töltöttem a "Freskó" műlaphoz
23.02.08. 21:58
1 új fotót töltöttem a "Freskó" műlaphoz
23.02.08. 21:57
1 új fotót töltöttem a "Freskó" műlaphoz
23.02.08. 21:56
1 új fotót töltöttem a "Freskó" műlaphoz
23.02.08. 21:55
1 új fotót töltöttem a "Freskó" műlaphoz
23.02.08. 21:53
1 új fotót töltöttem a "Freskó" műlaphoz
23.02.06. 21:01
Szapet publikálta "Freskó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.