Színes plasztikus mázas samottképek

Tiszaújváros, Munkácsy Mihály út 18.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Tiszaújváros
Munkácsy Mihály út 18.
Az általános iskola bejárati előcsarnokában lévő falfelületeket díszítették.

Felállítás1961

Majoros János (keramikus)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szapet
2023.09.18. 21:15
"Az állami építkezések beruházásainak 2 ezrelékét - kivételesen 5 ezrelékét is - képzőművészeti alkotások beszerzésére, illetve beépítésére kell ezentúl fordítani. Az épülő lakóházak, középületek díszítése, szobrok, freskók, mozaikképek, berendezési tárgyak felhasználása - szóval mindaz, ami széppé teszi mindennapi életünket, szebbé a dolgozók környezetét - mind-mind ide tartozik." - olvasható a Minisztertanács határozata a Szabad Művészet egyik 1954-es számában.[1]

Tiszaszederkény (későbbi nevén Leninváros, majd Tiszaújváros) első iskolájában - mely egy barakk épületből került kialakításra - 1957-ben indult meg a tanítás. A dinamikusan növekvő gyereklétszám szükségessé tette egy újabb iskola építését, mely a 60-as évek elején készült el. Az új 12 tantermes iskola a 2. Sz. Általános Iskola lett a városban.[2] Bejárati előcsarnokába Majoros János keramikusművész készített mázas samottképeket.(Igaz a keramikusművész KMML életrajzában 1957-es dátum szerepel és Tiszapalkonya, de akkor még ezek a faliképek nem készülhettek el.)

"János kezdetben kisméretű faliképeit és kerámia kisplasztikáit az Iparművészeti Vállalat értékesítette, majd egy elnyert épületkerámia-pályázatot követően plasztikus vagy festett murális kompozíciókat készített középületek részére. Hédyvel a 60-as évektől az ezredfordulóig dolgoztak együtt a Budakeszi úton lévő műtermükben."[3]

A művészházaspár, Majoros Hédi és Majoros János évtizedeken keresztül szebbnél-szebb alkotásokkal kápráztatták el az ország több középületét és közterét. Mai napig vannak még felfedezésre, "köztérképezésre" váró alkotásaik, melyek felkutatásába mindig örömmel vetem bele magamat. Pár évvel ezelőtt kapcsolatba kerültem egyik rokonukkal, Majoros Nórával. Nóra rengeteg információval segítette kutatómunkáimat, azonban eme kelet-magyarországi alkotások felkutatásához külső - helyi - segítséget vettem igénybe.

Felvettem a kapcsolatot Kákóczki Balázs helytörténésszel, akivel végül teljes mértékben leszűkítettük a szóba jöhető tanintézmények körét és még tavaly tavasszal ellátogattunk az iskolába, ahová a műalkotások kerültek. Kezünkben tartva Nóra archív fotóit végül teljes mértékben sikerült meghatároznunk hol és melyik falakat díszítették évtizedeken keresztül Majoros János kompozíciói. Az oktatási intézményt jelentős mértékben átépítették, a lapostetőt nyeregtetőre cserélték, az óriási üvegtáblákkal ellátott bejárati emeletes szélfogó beépítésre került, igazgatói iroda illetve tanterem került itt kialakításra. Az oldalsó négyes kiosztású üvegablakok - ahol a régi képen az egyik alkotás látható - szintén kibontásra és befalazásra került, látható, hogy a tégla színe eltér az egykori ablak helyén.

Jó kérdés, hogy az alkotások vajon teljes mértékben leverésre kerültek és elpusztulhattak, amikor az emeletet tartó födémszerkezet (remélem ezért a "szakkifejezésért" az építészek nem köveznek meg) beépítésre kerülhetett vagy akár még mai napig megvannak és az előtét gipszkartonfalak mögött rejtőzködhetnek...

Izgalmas és kalandos nyomozás volt, hálás köszönetem Kákóczki Balázs helytörténésznek és az iskola vezetőségének!
Források:
[1] A Minisztertanács határozata - Szabad Művészet, 1954 (8. évfolyam, 1. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/SzabadMuveszet_1954/?pg=53&layout=s
[2] Barakkiskolából a Lorántffyba - Észak-Magyarország, 1997. április 8. (53. évfolyam, 81. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/EszakMagyarorszag_1997_04/?pg=116&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
[3] Egy család, három generáció, négy alkotó - Majorosék kiállítás: https://epiteszforum.hu/egy-csalad-harom-generacio-negy-alkoto-majorosek-kiallitas
További linkek
Majoros János életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2946

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Színes plasztikus mázas samottképek" c. alkotás fotói

a bal oldali falikép
Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538387
Forrás
Dr. Kákóczki Balázs muzeológus Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár Helytörténeti Gyűjtemény
Feltöltve
2023.09.17. 11:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.17. 11:40
Archív felvétel
a bal oldali falikép

"Színes plasztikus mázas samottképek" c. alkotás fotói

a bal oldali falikép részlete
Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538384

538385

a jobb oldali falikép (feltételezhető, hogy a fénykép a portásfülkéből készült)
Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538404
Forrás
Dr. Kákóczki Balázs muzeológus Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár Helytörténeti Gyűjtemény
Feltöltve
2023.09.17. 11:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.17. 11:59
Archív felvétel
a jobb oldali falikép (feltételezhető, hogy a fénykép a portásfülkéből készült)

"Színes plasztikus mázas samottképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538405
Forrás
Majoros Nóra
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2023.09.17. 12:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S6300
ƒ32/10 • 1/30 • 4.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.17. 12:08
2013. november

"Színes plasztikus mázas samottképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538406
Forrás
Majoros Nóra
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2023.09.17. 12:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S6300
ƒ33/10 • 1/40 • 5.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.17. 12:08
2013. november

"Színes plasztikus mázas samottképek" c. alkotás fotói

Az iskola épülete az átadást követő években.
Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538396
Forrás
Fortepan / Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ KÉPSZÁM_ 28928
Évszám
1963
Feltöltve
2023.09.17. 11:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.17. 11:48
1963, Archív felvétel
Az iskola épülete az átadást követő években.

"Színes plasztikus mázas samottképek" c. alkotás fotói

a jobb oldali alkotás az osztott ablaktáblán keresztül látható volt az utcáról
Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538403
Forrás
Fortepan / Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ KÉPSZÁM_ 28928
Évszám
1963
Feltöltve
2023.09.17. 11:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.17. 11:52
1963, Archív felvétel
a jobb oldali alkotás az osztott ablaktáblán keresztül látható volt az utcáról

Adalék vagy máshol

"Színes plasztikus mázas samottképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538426
Fotózva
2022. április
Feltöltve
2023.09.17. 13:26
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/33 • 4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.17. 13:26
2022. április

"Színes plasztikus mázas samottképek" c. alkotás fotói

Az emeleti igazgatói iroda - a gipszkartonfal mögött talán még a kompozíció felső része rejtőzhet
Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538427
Fotózva
2022. április
Feltöltve
2023.09.17. 13:26
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.17. 13:26
2022. április
Az emeleti igazgatói iroda...Teljes szövegAz emeleti igazgatói iroda - a gipszkartonfal mögött talán még a kompozíció felső része rejtőzhetKevesebb szöveg

"Színes plasztikus mázas samottképek" c. alkotás fotói

az egykori négyes osztású ablaktábla helye - befalazva
Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538428
Fotózva
2022. április
Feltöltve
2023.09.17. 13:26
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/249 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.17. 13:26
2022. április
az egykori négyes osztású...Teljes szövegaz egykori négyes osztású ablaktábla helye - befalazvaKevesebb szöveg

"Színes plasztikus mázas samottképek" c. alkotás fotói

az emeleti oktatóterem - az előtétfal mögött talán a jobb oldali alkotás teteje rejtőzhet
Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538429
Fotózva
2022. április
Feltöltve
2023.09.17. 13:26
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.17. 13:26
2022. április
az emeleti oktatóterem -...Teljes szövegaz emeleti oktatóterem - az előtétfal mögött talán a jobb oldali alkotás teteje rejtőzhetKevesebb szöveg

"Színes plasztikus mázas samottképek" c. alkotás fotói

az iskola épülete napjainkban
Alkotó
Majoros János (keramikus)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
538430
Forrás
https://epiteszforum.hu/seta-tiszaujvaros-hatvanot-even-keresztul
Fotózva
2022. november
Feltöltve
2023.09.17. 13:55
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D750
ƒ5/1 • 1/640 • 24mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.17. 13:55
2022. november
az iskola épülete napjainkban
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.09.18. 21:15
Szapet publikálta "Színes plasztikus mázas samottképek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.