Három évtizede merült álomba a csodálatos környezetben lévő egykori Bányász-üdülő Bükkszéken. A Salvus gyógyvízéről híressé és ismertté vált kis község a Mátra és Bükk lábánál, a Tarna völgyében fekszik. A 60-as évek elején négy szénbányászati tröszt (nógrádi, ózdi, borsodi és mátravidéki) összefogásával már kisebb víkendházak épültek a területen, majd ezt az évtized közepére többemeletes, minden igényt kielégítő, modernebb és korszerűbb épületekkel bővítették, melynek átadása 1967-ben történt meg. Az üdülőkomplexum évtizedeken keresztül több ezer bányásznak és családtagjának tette lehetővé, hogy kipihenjék a kemény fizikai munka fáradalmait. ^[1][2] A pezsgő életnek nemsokkal a rendszerváltást követően vége szakadt. 1993-ban végleg bezárta kapuit, lakat került az épületegyüttesre.

Fenti sorok megírása során nemcsak régi újságcikkekre, hanem személyes élményre is támaszkodhattam. Nemrég volt szerencsém személyesen ellátogatni a bezárt komplexumba és látni a jelenlegi állapotokat. Kísérőm Major Ferenc volt, aki még a 80-as években ifjú titánként került az üdülőbe és a bezárást követőn is maradt; évtizedek óta gondnokként, biztonsági őrként tevékenykedik az elcsendesedett és elhagyatott területen.

Na de miért is volt számomra érdekes ide eljutni és bejutni? Több régi képeslapon láttam egy fehér mészkőszobrot, mely már régóta mozgatta a fantáziámat. Meglehetősen kevés információm volt róla, nemrég a Művészet folyóirat egyik 1962-es számának hasábjain véltem felfedezni róla egy képet, mely szinte az egyetlen rendelkezésre álló forrásom. A Műcsarnok 1962-ben a Városligetben szabadtéri szoborkiállítást rendezett, itt került kiállításra Illés Gyula fiatal szobrászművész "Támaszkodó nő" című szobra.^[3]

Közben Szőnyeg-Szegvári Eszter művészettörténésztől is kaptam nagyon sok hasznos információt a szobor történetével kapcsolatban.^[4] Eszter megerősítette, hogy a szobor alkotója valóban Illés Gyula szobrászművész. A művész 1960 novemberében kapta a megbízást a Nógrádi Szénbányászati Tröszttől. A mű 1962-re elkészült és kiállították a Műcsarnok szabadtéri kiállításán a Városligetben. Innentől kezdve érdekes igazán a történet, mert a bükkszéki üdülő új épületszárnyai csak 1967-re készültek el és a kapott információk alapján a szobrot csak ekkor helyezték el a főépület előtt.

Jó kérdés, hogy a szabadtéri kiállítás és a végleges elhelyezés között vajon hol volt? Felmerül egy másik kérdés is, vajon Bükkszék miért nem szerepel Illés Gyula KMML életrajzában? Támaszkodó nevű szobor olvasható benne 1969-es évszámmal, azonban ott budapesti helyszín (III. kerület) szerepel és eltűnt?!? Lehetséges, hogy itt volt a szobor a bükkszéki áthelyezéséig? Akkor viszont ez a műlap vethet fel kérdéseket: https://www.kozterkep.hu/7634/tamaszkodo-no-szobra. Nyomozunk...

Ahogy fentebb említettem, idén harminc éve, hogy a bükkszéki Bányász-üdülő bezárt. Az elmúlt évtizedekben többször is nekifogtak az átépítésének, felújításának, azonban még ma is zárva van és egyre kisebb a remény, hogy újra megnyissa kapuit és felébredjen Csipkerózsika álmából. A szobor egy kis kútmedence szélén található, szerencsére nem érintette a környezetében lezajló bontás és építkezés, nem mozdították el a helyéről. Nagyobb sérülést nem látok rajta, de rendkívül koszos és már elszíneződött, több helyen benőtte a moha. Alkotói szignót nem véltem rajta felfedezni.

Hálás köszönetem Major Ferencnek a fantasztikus - de vegyes érzelmeket keltő - élményért, idegenvezetésért! Óriási köszönet illeti Péntek Zoltánnét is, aki egyrészt régi fényképeket osztott meg velem az üdülő egykori - élettel telt - mindennapjairól, másrészt ő kapcsolt össze Major Ferenccel.

---