Waczula-bérház
Az épületet alkotója családjuk bérházának tervezte, amihez a telket édesapja Waczula Antal vásárolta.
"...A kapubejárat felett a keleties hangulatot idéző íves záródás, az első emelet szintjén az ablakkeretek változatos formái vonják egyre magasabbra a szemet. A második emelettől a színes geometrikus és növényi ornamentika uralja a homlokzati kiképzést. Az ötödik szint három félköríves záródású ablaka alatt domborművek fokozzák a már addig is lenyűgöző látványt..." [1]
A fotózás után az elkészült felvételeket figyelmesebben megnézve, Otto Wagner bécsi építész munkái jutottak eszembe és igencsak örültem, hogy a gondolatot igazolja a Szecessziós Magazin képmontázsa – kiegészítve Lechner Ödön és Erdélyi Mihály egy szegedi munkájával. [2]
A domborművek szerintem egy-egy művészeti ágat elevenítenek meg. Az első valószínűleg egy tánc-jelenetet idéz, de azonosítását (sajnos) nagyban nehezíti a barbár módon oda létesített konvektor-kimenet... És egyáltalán, nem tudok napirendre térni a fölött, hogy lehet ilyen barbár módon tönkretenni egy homlokzatot, pláne annak díszét?
A második dombormű témája az építészet és itt megjelenik a társművészet, a szobrászat is egy jól megformált, antik fej képviseletében.
A harmadik a zene több ágát vonultatja fel. Középen ketten egy kottát tartanak, átszellemülten énekelnek. A zenei kíséretet balról egy lantot pengető nőalak (felette egy titokzatos hölgy látszik), jobbról a "zenekar" többi tagja: egy ütős és egy hegedűs biztosítja.
[2] Infók a Szecessziós Magazinban: https://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=09&cim=raday-u-22&cimtxt=%20CIM

"Waczula-bérház" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Waczula-bérház" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/320 • 12.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Waczula-bérház" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 59.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Waczula-bérház" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/320 • 13.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Waczula-bérház" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • 57.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Waczula-bérház" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • 129mm • ISO80

ƒ63/10 • 1/320 • 128.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Waczula-bérház" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 92.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Waczula-bérház" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • 61mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Waczula-bérház" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/320 • 18.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Waczula-bérház" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Waczula-bérház" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO100

ƒ40/10 • 1/800 • 6.3mm • ISO80