Világháborús emléktábla


Alternatív, helyi címek:A putnoki római katolikus egyház hősi halottainak emléktáblája

Putnok
Serényi Béla tér 3.
A római katolikus templom torony alatti főbejárata mellett.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Ádám István (kőfaragó)

Nem köztéri:Templombelső
Hőgye Lajos Tibor
2023.08.08. 06:58
A gömöri város római katolikus temploma a Serényi-kastély parkjának szélére; egyúttal a város főterére épült 1835-ben klasszicista stílusban, tornyot hozzá azonban csak 1854-ben emeltek.[1] Ezen torony aljába, a templom főbejárata mellé került az 1920-as évek során az a domborműves emléktábla, amely az első világháborúban hősi halált halt putnoki római katolikus híveknek állít emléket. Az emléktáblán ugyan van szignó és a Gömöri Múzeum vezetője, Zs. Ujváry Mária is elmondta akkor, hogy egy putnoki kőfaragó, Ádám István munkája ez; eddig nem leltem ezen kőfaragó írásos említését. Végül kutatásomat siker koronázta, Dobossy László: Egyházi emlékek a Hangony-völgyben című kötetében említést tesz a putnoki kőfaragóról. (Lásd adalék fotó!) Bizonyára ezt a domborművet is dubicsányi kőből faragta, rajta egy halott katonát láthatunk, amint egy angyal koszorút helyez testére; a katona jobb keze alatt pedig szuronyos puskája látható. A dombormű alatti márványtábla ötvenegy hősi halott nevét sorolja fel.



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

Feldolgozás alatt...

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534940
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.08.03. 09:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/60 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:41
2022. május

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534950
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.08.03. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:45
2022. május

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534941
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.08.03. 09:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:42
2022. május

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534943
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.08.03. 09:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ47/10 • 1/60 • 14.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:43
2022. május

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534944
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.08.03. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ47/10 • 1/250 • 14.1mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:44
2022. május

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534948
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.08.03. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/250 • 20.6mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:45
2022. május

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534949
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.08.03. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/250 • 22.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:45
2022. május

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534945
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.08.03. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ47/10 • 1/250 • 14.1mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:44
2022. május

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534946
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.08.03. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ47/10 • 1/125 • 14.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:44
2022. május

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534947
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.08.03. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/60 • 5.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:44
2022. május

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534942
Fotózva
2022. május
Feltöltve
2023.08.03. 09:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:42
2022. május

Adalék vagy máshol

"Világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Az alkotó azonosítása.
Alkotó
Ádám István (kőfaragó)
Település
Putnok
Feltöltő
Azonosító
534951
Forrás
Dobosy László: Egyházi emlékek a Hangony-völgyben, 1991, 133. o.
Feltöltve
2023.08.03. 09:52
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.08.03. 09:52
Az alkotó azonosítása.
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.08.08. 06:58
Hőgye Lajos Tibor publikálta "Világháborús emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.