A Feltámadt Krisztus megjelenik Szent Tamás apostolnak
A felszentelés 1992 októberében, a templom még szerkezetkész állapotában történt, de sajnos, a pénz ekkorra elfogyott. Az adományokból, amik szerencsére folyamatosan érkeztek, 1994. október 8-án sor kerülhetett a végleges oltár, azon a Magyarok Nagyasszonya-szobor és a tabernákulum megáldására. Történt ez a Mindszenty József veszprémi püspökké történő kinevezésének 50. évfordulóján tartott ünnepi szentmise keretében.
Ekkortól véglegesen használatba vehették a hívek az épületet, ettől a naptól indulhatott meg a rendszeres hitélet. A berendezés azóta is folyamatosan bővül. [1] (A honlapon az egyes "jeles alkotások" elhelyezésének időpontja nincs dokumentálva.)
A szobor egy nagyon érdekes jelenetet ábrázol. Tamás apostol, a 12-ből egy, Jézus tanítványa. Tamás, a hitetlen.
Jézus, feltámadását követően meglátogatta tanítványait, de akkor Tamás nem volt jelen. Szavai ezt követően: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Jézus, következő jelenésekor Tamás biztatta, érintse meg sebeit, ne legyen hitetlen. Tamás felkiáltott: „Én Uram, én Istenem!”
"Jézus pedig így felelt: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek.” (Jn 20,24–29)" [1]
É rtelmezések szerint nem valószínű, hogy Tamás valóban megérintette Jézus testét.
"Tamás embert lát maga előtt, de az Istent vallja meg. Vagyis ez az érintés, ez a tapintás belső, értelmi, és a kegyelem sodrába került egzisztenciális érintkezés." [2]
Úgy gondolom, ezt az "egzisztenciális érintkezést" ábrázolta M. Nagy József itt, mint a találkozás lényegét. Nagyon szépen megmunkáltak a kezek, kifejezetten felhívják magukra a figyelmet. Felé nyúl, de nem ér hozzá.
Érdekes még, hogy két, közel azonos magasságú figura áll egymással szemben, a különbség legalábbis nem szembetűnő. A szobrász mégis azt érzékelteti a nézővel, hogy Tamás felnéz a "mesterre".
"Szent Tamás India, a megtérő ateisták és az ácsok és építészek védőszentje. Nevének jelentése: iker. Attribútumai kezdetben kard vagy lándzsa voltak, később legtöbbször derékszög, néha kő." [1]
[2] (A föltámadt Jézus megjelenik Tamásnak: https://lampagyujtogato.hu/2017/01/nyolcadik-stacio-fo%CC%88ltamadt-jezus-megjelenik-tamasnak/

"A Feltámadt Krisztus megjelenik Szent Tamás apostolnak" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 4.5mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ35/10 • 1/25 • 4.5mm • ISO1000

ƒ35/10 • 1/50 • 4.5mm • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Feltámadt Krisztus megjelenik Szent Tamás apostolnak" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • 4.5mm • ISO800

ƒ35/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Feltámadt Krisztus megjelenik Szent Tamás apostolnak" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • 4.5mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Feltámadt Krisztus megjelenik Szent Tamás apostolnak" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.5mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Feltámadt Krisztus megjelenik Szent Tamás apostolnak" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.5mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Feltámadt Krisztus megjelenik Szent Tamás apostolnak" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.5mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Feltámadt Krisztus megjelenik Szent Tamás apostolnak" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/10 • 4.5mm • ISO800