Kolozsvár (Cluj-Napoca), Republicii / Majális utca 42 szám.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Két korsó
Angol cím:Girl with pitcher

Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Republicii / Majális utca 42 szám.
A Botanikus kert felső részében, a nagy üvegház előtt.

Felállítás1969

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Sántha Imre Géza
2023.08.26. 16:53
Kolozsvár egyik legjelentősebb tudományos látnivalója, a városközpontól délre emelkedő dombon, a Házsongárdi temető közelében, 14 hektáron elterülő Botanikus kert. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem felügyelete alá tartozó fűvészkert, arborétum elsősorban kutatási célokat szolgált és szolgál, ahová igyekeztek összegyűjteni előbb Erdély, majd Románia flóráját. Végülis a Föld minden részéről található itt, több tizezer növény. A kert kialakításakor figyelembe vették azt, hogy a külömböző sétányok mentén hangulatos szobrokat is állítsanak. Az 1920-as években a Tudományegyetem főépületének, Farkas utcai homlokzatáról leemelték az ottani, többnyire allegorikus szobrokat, melyek közül 5-öt a botanikus kertben helyeztek el, de további figurális plasztikai műveket is elhelyeztek a kert területén.
1960-ban épült meg az arborétum felső részén a nagy üvegház, azaz a Pálmaház az exotikus földrészekről, a trópusokról származó növények termesztésére, bemutatására. Az előtte található sík részen állították fel az itt bemutatott, Kolozsvári Puskás Sándor által mintázott, Korsós lány című, műkő szobrot, ahogy a művész bibliográfiájában meghatározzák, 1969-ben állították fel. A szobor fotója viszont megjelent korábban, az Utunk című kulturális lap XX/14, 1965 április 2-i számában, egy sötét, semleges háttér előtt fotózva. Tehát a mű már akkor 1965 tavaszán megvolt és Két korsó címmel határozták meg.
Egy erős kontraposztban álló fiatal lány szobra, aki bal lábát felemelve, egy lecsíszolt kőtömbre helyezi, ezen térdén és két kezében egy méretes korsót tart. Kissé felemelt fővel, határozott arckifejezéssel a közeli üvegházak felé néz. Allegórikus figura, aki a víz bioszférában betöltő, pótolhatatlan, éltető erejét szimbolizálja. Az említett kőtömb alján találjuk a művész bevésett szignóját. A gömbölyded formaiságot mutató szobor harmónikusan oldja a szomszédos Pálmaház szabályos, párhuzamos vonalú, vonalrendszerének látványát.
Források:
A szobor említése: Banner Zoltán: Időszerű beszélgetés Puskás Sándorral. Utunk (Kolozsvár). XX/14 szám, 1965 április 2.
https://budapestaukcio.hu/puskas-sandor/festo
A Botanikus kertről: Jablonovszki Elemér: A kolozsvári botanikus kert. Erdélyi Gyopár (Kolozsvár) 1995/2 szám.

Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
536686
Feltöltve
2023.08.26. 16:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.08.26. 16:30

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
536680
Feltöltve
2023.08.26. 15:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.08.26. 15:05

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
536681

536687
Feltöltve
2023.08.26. 17:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.08.26. 17:06

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
536682
Feltöltve
2023.08.26. 15:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.08.26. 15:13

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
536683
Feltöltve
2023.08.26. 15:14
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.08.26. 15:14

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
536684

Archív fotók

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Képeslapfotó az 1970-es évekből. A szobor a jobbszélen.
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
536685
Forrás
Turism de altădată Fb.
Feltöltve
2023.08.26. 15:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.08.26. 15:45
Archív felvétel
Képeslapfotó az 1970-es évekből. A szobor a jobbszélen.
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.08.26. 17:06
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
23.08.26. 16:53
Sántha Imre Géza publikálta "Korsós lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.