Szüret
Füredi út 49.
1969-ben a Népszabadság hasábjain számoltak be róla, hogy a 71-es főút mentén a Balaton legnagyobb pincéjét építteti a Badacsonyi Állami Gazdaság. Az újságcikk említi továbbá, hogy "rendezvénycsarnokát" Udvardi Erzsébet festőművész és R. Kiss Lenke műalkotásai díszítik majd. [2]
"Mindkét művész logikus választásnak tűnt. R. Kiss Lenke 1964 óta Veszprémben élt. Udvardi Erzsébet ösztöndíjasként korábban vendégeskedett a BÁG-nál, majd Badacsonyban telepedett le. R. Kiss Lenke alkotása csak valószínűsíthető, hogy nem készült el, a kolléganőről pontos információkat tudni. „Udvardi Erzsébet faliképe, bár a hivatalos megrendelő fennmaradt, biztosan nem született meg” – mondta a Gasztrorégész kérdésére Udvardi Anna, a művésznő unokahúga, hagyatékának gondozója."[1]
Való igaz, a műalkotásokról fenti művészek életrajzaiban sem található bejegyzés, azonban egy harmadik művész alkotása elkészült és mind a mai napig megtalálható és látható a pincészet főépületében. Az emeleti bemutató terem végfalán került elhelyezésre Czinke Ferenc festőművész pannója, mely 1976-ban készült.
A rendszerváltást követő években, egészen pontosan 1993-ban az egykori Állami Gazdaság a Varga Pincészet tulajdonába került és egy új időszámítás vette kezdetét. Elkezdődött a pincészet rekonstrukciója, folyamatos beruházásaik során dinamikus fejlődésnek indult.[3]
Több cikket olvastam az elmúlt időszakban Magyarország legnagyobb borászatáról és az egyik cikkben a háttérben megpillantottam a pannót. Ismert volt számomra Czinke Ferenc eme alkotása is, miután Előd kollégámmal tavaly év végén sikerült bemutatnunk a festőművész egy rejtett salgótarjáni alkotását is.
Az 1976-ban készült badacsonyörsi pannó azóta is az eredeti helyén, a bemutató teremben található. Környezete azonban megújult, egy modern és rendkívül elegáns enteriőr veszi körbe. Kísérőm (Nagy Márk) által elmondottak alapján óvják-védik a pannót és rendkívül büszkék rá.
A színpompás alkotáson egy különleges szüret elevenedik meg a szemünk előtt. A hatszereplős pannón népviseletbe öltözött lányokat, asszonyokat és különböző hangszereken játszó legényeket láthatunk, miközben épp vidáman szüretelnek. A jobb szélén lévő legény hátán egy teli puttony, mellette egy szőlőprés látható. Tőle jobbra egy szőlőlevélen olvasható a művész szignója: "Czinke Ferenc anno 1976".
Ezúton fejezem ki hálás köszönetemet a Varga Pincészet munkatársainak, akik megkeresésemre azonnal válaszoltak és szívélyesen fogadtak a hétvégi szüret közben is!
[2] „Szuperpince" Badacsonyban - Népszabadság, 1969. január (27. évfolyam, 1-25. szám)1969-01-31 / 25. szám: https://adt.arcanum.com/hu/view/Nepszabadsag_1969_01/?pg=328&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
[3] Varga Pincészet weboldala: https://vargabor.hu/rolunk

"Szüret" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/60 • 4mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szüret" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/60 • 4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szüret" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/60 • 4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szüret" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/60 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szüret" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/60 • 4mm • ISO250

ƒ18/10 • 1/50 • 4mm • ISO320

ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO320

ƒ18/10 • 1/60 • 4mm • ISO250

ƒ18/10 • 1/45 • 4mm • ISO320

ƒ18/10 • 1/55 • 4mm • ISO320

ƒ18/10 • 1/40 • 4mm • ISO400

ƒ18/10 • 1/30 • 4mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók