Tavaly, a Kulturális Örökség Napja alkalmából szervezett bejáráson jutottam el végre a Pest megyei Vármegyeháza épületébe. Rég terveztem, de akkor elég homályos volt, mi is volt az eredeti cél. Viszont a minket érintő alkotások jó része már régen itt van a Köztérképen.
Így új szempontokat tűztem ki. Az itt elhelyezett szobrok és díszítő elemek általában az 1945 utáni újjáépítéshez kötődnek. A díszterem előterében azonban feltűnt ez az alkotás. Trianon! Hát így is lehet.
Három, faragott fej, egy spirál mentén elhelyezve. Mindhárom egy-egy érzést fejez ki. Egyikük sem dühös, mint akik tudomásul veszik a történteket. Tépelődés, (talán) belenyugvás és fájdalom... az elmaradhatatlan térkép ("Trianon attribútuma") felett.
A "talapzat", ami mintha egy bútor lenne, erősen elüt, de része lett az alkotásnak azzal, hogy a címet ebbe vésték bele.
A fotók tehát tavaly készültek, a műlapra most került sor. Nem szándékos időzítés, de mégis kis híján az lett. De most még közbejött ez-az, csúsztam.
Emlékezés, egy "magyar ima".

Az alkotóról, alkotónak írt vers (Szőke István Atilla): A jövőfaragó Jakab Györgynek

A faragó megsimogatta a fát,
megforgatta, tapogatta, igézte,
azután csöndesen s hosszasan nézte,
mint gondos szülő az egyszülött fiát.

Beleképzelte a tegnapot, a mát,
magában apja szavait idézte:
„Vidd belé a lelkedet az egészbe
s mondj érte egy fohászt, egy magyar imát!”

Így tett a faragó, baltája lendült,
szívében zeneszó, különös csendült
és repült a háncs, sok kis barna szalag.

Az ember-test lassan kibújt a fából,
majd láthatóvá vált az egész alak,
így teremtett jövőt, tegnapból, mából."

---