Emlék, ami lehetett volna
Tegnap pedig három figura "fogadott" a célnak kissé átalakított szökőkútban. Fogalmam nem volt, miről van szó, de fotóztam. Később szerét ejtettem a tájékoztató tábla lefotózásának is, de csak akkor olvastam el, miután körbeértem. Van, ami még most sem tiszta egészen.
A Budapest Galéria szervezésében Flaszter címmel megvalósuló fesztiválról (Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennále ~ kapcsolódóan a Budapest 150 programjaihoz) több cikk is megtalált a közelmúltban, tervezett installációkról is "olvastam", de nem figyeltem eléggé. Most pedig itt van előttem egy "üzenet".
Bevallom, egyelőre a feltüntetett időpontokat sem értem (bár olvasom, az egy hónapra tervezett Flaszter rendezvénysorozat megnyitó hétvégéjének dátuma) [1][2], előbb jelez lehetőséget a megtekintésre (tessék, szinte az első percekben ott voltam!), utána következik a megnyitó. Egyelőre úgy veszem, ahogy az első infókat találtam, gondolom, majd időben helyére kerül.
Olvasom, a park "fontos biztonsági helyszíne... a meleg cirkálás... szubkultúrájának...". [3] Nem tudtam, mint ahogy nekem új Horváth Gideon, az alkotó neve is. Pedig most a net-en tallózva azt látom, nem kevés jelenlétet tudhat magának a magyarországi képzőművészet terén.
Az alkotás a LMBTQIA mozgalomhoz kapcsolódik. Az Fb-leírás és a tájékoztató tábla szövege nem azonos, én előbbiből emelek be részletet: "... a(z)... szökőkútba tervezett méhviasz szobrokkal és kapcsolódó eseményekkel a be nem teljesült kapcsolatoknak, a fel nem vállalt és elhallgattatott szerelmeknek állít emlékművet. ... Horváth Gideont a többségi társadalom különféle elnyomási mechanizmusai és annak történeti múltja érdeklik. Egy olyan félreeső helyszínét emeli ki a városnak, amely a szexuális kisebbségek mai napig tartó marginalizált helyzetének és az ebből fakadó lemondásnak, kiszolgáltatottságnak válik emlékeztetőjévé. A szökőkútba tervezett absztrahált emberalakok csoportjából álló installáció mellett a park többször életre kel az oda szervezett “titkos” eseményeken keresztül. Ezeket a művész maga szervezi és a résztvevők személyes, soha be nem teljesült emlékeire építenek, amelyek a performatív alkalmakon válnak kézzelfoghatóvá. A "másság" mindannyiunké, mindannyian éreztük már magunkat idegennek vagy kívülállónak. A normatív rendtől eltérő közösségek tapasztalata nem egzotikus, mások számára nem érthető történetek sora, hanem alapvető emberi igények és vágyak, amelyek a főváros 150 éves történelme alatt soha nem teljesülhettek be igazán."[2]
[2] Az emlékmű eseménye, leírása: https://www.facebook.com/events/3449571665264230/?ref=newsfeed&paipv=0&eav=AfZGTkcSs4zN0u3Mnx1AnObkz5e7zsSCS8xUmVeCzWfJIhw_mdv5L6DFeLpwmfKjVmQ&_rdr
[3] Tájékoztató tábla, ld. adalék fotó.
Angol leírás, sztori
"Non-heteronormative relationships are in the focus of Gideon Horváth’s work exhibited in Elvis Presley Park. With its beeswax sculptures installed in a hidden fountain as well as its accompanying events, Memory That Could Have Been is a monument to unfulfilled relationships, to unproclaimed and hushed loves. All this at a location that has been an important safe space for the subculture of gay cruising for decades. Gideon Horváth is interested in the various mechanisms of repression in mainstream society and its historical past. He points out a secluded site in the city that now becomes a reminder of the marginalised position of sexual minorities and their resulting resignation and vulnerability. In addition to the installation of a group of abstracted human figures in the fountain, the park comes to life several times through ‘secret’ events organised there. Based on unrealised personal memories of the participants, which become tangible via performative occasions, these events are organised by the artist himself. Otherness belongs to all of us, we have all felt like strangers or outsiders. The experience of the communities that deviate from the normative order is not a series of exotic stories that others cannot understand, but a set of basic human needs and desires that have never really been fulfilled over the course of the capital’s history of 150 years."
Normál és archív fotók
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/231 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/340 • 4mm • ISO20

ƒ9/5 • 1/440 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/363 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/276 • 4mm • ISO20

ƒ9/5 • 1/257 • 4mm • ISO20

ƒ9/5 • 1/453 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/333 • 4mm • ISO20

ƒ9/5 • 1/202 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/213 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/259 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/264 • 4mm • ISO20

ƒ9/5 • 1/906 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/505 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/277 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/308 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/218 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/121 • 4mm • ISO25

ƒ9/5 • 1/122 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/249 • 4mm • ISO20

Adalék vagy máshol
"Emlék, ami lehetett volna" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/1372 • 4mm • ISO20